A Budakalászi Nyitnikék Óvoda sikeresen pályázott a Jobb Veled a Világ Alapítványnál, így elnyerte a Boldog Óvoda címet. Ennek köszönhetően a 2025/26-os nevelési évben mindkét tagintézménye – a Szalonka utcai és a Pomázi úti óvoda – hivatalosan is részt vesz a Boldogságóra Programban. -olvasható a budakalasz.hu-n.
A Boldogságóra Program célja, hogy a gyermekek mentális egészségét, érzelmi jól-létét és problémamegoldó képességeit fejlessze. A „boldog óvodák” olyan foglalkozásokat vezetnek be, amelyek játékos, interaktív formában segítik a pozitív énkép kialakulását, a megküzdési stratégiák elsajátítását és a relaxációt. A pedagógusok ehhez speciális képzéseket kapnak, így hatékonyan támogathatják a gyermekek érzelmi és szociális kompetenciáinak fejlődését.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Nyitnikék Óvoda mindkét tagintézményében kijelölt csoportok havonta egyszer „boldogságórát” tartanak, ahol a gyerekek élményszerűen foglalkozhatnak az adott havi témával.
Budakalászon a Nyitnikék Óvoda a Kalász Suli után a második intézmény, amely elnyerte a címet. A Kalász Suli 2016-ban csatlakozott a programhoz, és 2018-ban elnyerte az „Örökös Boldog Iskola” elismerést is.
forrás: budakalasz.hu
fotó: budakalasz.hu

