loader
Állattartás a hőségben

Állattartás a hőségben

Nyáron a hőség nem csak az emberek, hanem az állatok szervezetét is megviseli. Ilyenkor jobban oda kell figyelnünk házikedvenceink egészségére is, hogy megfelelő és biztonságos környezetet teremtsünk számukra a kánikulában.

A kinti hőmérsékletnek nem szükséges elérnie a 38 Celsius fokot, már 28°C felett is komoly problémákat okozhat a meleg – mondta el televíziónknak dr. Szalkai László, budakalászi állatorvos. Hozzátette: 24 Celsius fok felett pedig lehetőleg autóban se hagyjuk őket, hiszen a hőmérséklet bent villámgyorsan ennek a többszörösére nőhet.

A testhő leadása másképp működik a kutyáknál, mint az embereknél - csak a talppárnáikon keresztül izzadnak, lihegéssel próbálják lehűteni magukat, ezért fontos, hogy felelős gazdiként a nagy melegben fokozottan gondoskodjuk róluk. A kánikulában a rosszul tartott házi kedvencek rövid időn belül hőgutát kaphatnak. Az ebek túlmelegedésének tünetei többféleképpen jelentkezhetnek: erős zihálás, a nyál megvastagodása, hányás, hasmenés, szédelgés, koordinálatlan mozgás, vagy akár eszméletvesztés, kómautóbbit azonban nem célszerű megvárni – emelte ki dr. Szalkai László. Fontos, hogy a rövidebb orrú fajtákra fokozottan figyeljenek ekkor a gazdák, mivel nehezebb számukra a légzés, így könnyebben kaphatnak hőgutát – tette hozzá az állatorvos.

A hosszú, sűrű bundájú kutyusoknak hamarabb lesz melegük, ezért célszerű nyáron rövidebbre vágatni szőrüket. Fontos azonban az időzítés: nyíráskor vegyük figyelembe azt, hogy legyen idő visszanőni a bundának a hidegebb hónapokra. Azoknál a négylábúaknál, akiket nem nyírnak a gazdik, elengedhetetlen a bunda megfelelő ápolása.

A kutyák fürdetésével kapcsolatban megoszlik a gazdik véleménye – van, aki nem híve az ebek gyakori fürdetésnek, és van, aki viszont előszeretettel viszi el lubickolni négylábú kedvencét. Utóbbi esetben fontos odafigyelnünk több, külső tényezőre is, mint például hirtelen mélyülő partszakasz, gyorssodrású folyó, vagy szennyezett víz.

Sajnos még ma is előfordul, hogy a gazdi figyelmetlenségből vagy tudatlanságból bent hagyja kutyusát az autóban – ez viszont még résnyire lehúzott ablak mellett is tilos! Ellenkező esetben ez a kedvencünk életébe is kerülhet, hiszen a parkoló gépjármű pár perc alatt is veszélyesen felmelegedhet. Ahogy ezt a témakört, az élősködők elleni védekezést sem lehet elégszer hangsúlyozni.

A nyári hónapokban se feledkezzünk el a játékról és a nagyobb sétákról, melyeket kora délelőttre és késő délutánra időzítsünk. Biztosítsuk kutyusunk számára az erős napsütés esetén a megfelelő árnyékot, valamint az élelem mellé naponta többször friss ivóvizet. Szerdán is tartsanak velünk a híradó után, mert a Köztér című magazinműsorunkban Budakalász állatorvosa, dr. Szalkai László további hasznos tanácsokat adott többi között arról is, hogy hogyan készítsük fel négylábú kedvenceinket a nyaralásra. Tartsanak Velünk akkor is! 

 

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok