Az erőforrások fokozott összehangolásával és még szorosabb kapcsolattartással van esély a 11-es útra jellemző problémák enyhítésére - hangzott el az önkormányzat, a rendőrség a közút és a rendészet képviselői részvételével megtartott november 8-i egyeztetésen a Városházán.
Ennek érdekében első lépésként új belső kommunikációs csatornát hoznak létre és működtetnek a jövőben - olvasható a szentendre.hu-n. Mindhárom szervezet elemzi az eddigi intézkedési gyakorlatát, különös tekintettel arra, hogy a folyamatba a társszervek mikor és hogyan vonhatók be. A Magyar Közút és a Szentendre Rendőrkapitányság együttműködését kiegészítik a rendészettel. A rendőrség és a közútkezelő tehát a forgalomkorlátozások és a közlekedési balesetek esetében megszokott közös fellépésük továbbfejlesztéseként a városi rendészet munkatársait – a jogszabályok adta keretek között – a jelentősebb forgalomirányítási problémák kezelésébe is kiemelten bevonják.
A tárgyalás apropója az október 30-i óriási közlekedési dugó volt, amit egy a 11-es főúton Szentendre belterületén lerobbant román rendszámú autóbusz veszteglése okozott, egész nap elzárva az egyik forgalmi sávot Visegrád irányába. Az egy sávon haladó forgalom több kilométeren át torlódott. A Megyer-hídon is araszoltak a járművek. Délutánra pedig már Budakalászon és a szentendrei menekülő utcákon is lassan lehetett csak haladni, ami rengeteg bosszúságot okozott a közlekedőknek. Szentendre felé akár egy órával is hosszabb volt az menetidő.
Kommentek