11-es út – kézi vezérléssel, távolról végzik a forgalomirányító diszpécserek a lámpák forgalomhoz igazítását

11-es út – kézi vezérléssel, távolról végzik a forgalomirányító diszpécserek a lámpák forgalomhoz igazítását

Az utóbbi hetekben nagyon megkeseríti a környéken élők életét a 11-es főúton kialakult állandó dugók. Megkeresésünkre a Magyar Közút Zrt. az alábbi írásos választ adta:

A társaságunk kezelésében lévő 11-es főút Szentendre belterületi szakaszán a jelzőlámpás forgalomirányítás három külön blokkból épül fel. A város középső részét lefedő jelzőlámpás rendszerben 2023. szeptember 21-én informatikai problémák léptek fel. Ennek hatására a rendszer nem a szokásos, Szentendre Város Önkormányzatával is számos alkalommal részletesen is egyeztetett módon működött. Tehát nem célzott beállítás módosításról volt szó, hanem technikai hibáról. A hiba feltárását szakembereink haladéktalanul megkezdték. A vizsgálatunk eredményei alapján elmondható, hogy több modem és a jelzőberendezés cseréjére is szükség lesz ahhoz, hogy a korábbi dinamikus, automata forgalomirányítás működhessen. A beruházáshoz szükséges előkészületeket megtettük, addig is kiemelten foglalkozunk a 11-es főúti jelzőlámpák megfelelő, a forgalomhoz igazodó működésével, ami azt jelenti, hogy automata rendszer helyett diszpécsereink folyamatosan nyomon követik a forgalom lefolyását és a lámpák működését, így távoli kézi vezérléssel működtetjük a rendszert. Ennek rövid távon is pozitív eredményei voltak, ugyanis 2023. szeptember 25-e óta újra a normál, megszokott rend szerint működnek a Szentendre belterületi szakaszán lévő jelzőlámpák, azóta az átlagosnál nagyobb torlódások emiatt nem alakultak ki.  Szakembereink a továbbiakban is mindent megtesznek azért, hogy a Dunakanyar főútján a lehetőségeinkhez mérten biztosítsuk és segítsük az ország legforgalmasabb főútján a forgalom minél zavartalanabb lefolyását." Magyar Közút Zrt.