loader
AMIÉRT A HARANG SZÓL – KERÉKPÁROS ZARÁNDOKLAT 2018

AMIÉRT A HARANG SZÓL – KERÉKPÁROS ZARÁNDOKLAT 2018

Déli harangszóra indul július 22-én, Budapestről a Hősök teréről az a biciklis zarándoklat, ami Budakalászon is áthalad 13:20 -kor a Duna parti részen. Itt lehet csatlakozni az idén tíz éves zarándokúthoz Az Amiért a harang szól – Nándorfehérvár 1456 című rendezvényhez, ami emléket állít a nándorfehérvári diadalnak. 

Az Országgyűlés 2011. július 04-én, az 555. évforduló tiszteletére a nándorfehérvári diadal emléknapjává nyilvánította július 22-ét. Az előterjesztés egyben felkérte a kabinetet, az önkormányzatokat és a civil és kulturális szervezeteket, hogy ezen a napon minden évben közösen, méltó keretek között emlékezzenek meg az évfordulóról.

A BVSC-Zugló Szabadidő Szakosztály szervezésében 2018-ban már tizedik éve állítanak emléket a hősöknek és a Hunyadiaknak „Amiért a harang szól – Nándorfehérvár 1456“ címmel. A nemzeti megemlékezésen túl, a túrakerékpározás népszerűsítésével kerékpáros zarándoklatot tartanak a Dunakanyarban a Hősök tere – Budakalász – Szentendre – Leányfalu – Tahitótfalu –Dunabogdány – Visegrád – Pilisszentlászló – Budakalász –  Hősök tere útvonalon. A települések ünnepélyesen fogadják a sportos zarándoklatot, melyet halála után dr. Schulek Ágostonról neveztek el.

Dr. Schulek Ágoston kiváló sportember, tanár, a Civil Összefogás Fórum alapító szóvivője, a legendás TF esték szervezője,  a rendezvény támogatója volt. Fejet hajtva emléke előtt, a kerékpáros zarándoklat 2013-tól dr. Schulek Ágoston nevét viseli.

A kerékpáros zarándoklat résztvevői déli harangszóra indulnak a 90 km-es táv megtételére, Budakalászon 19:30-kor állnak meg a Faluháznál, a visszafelé vezető úton.

 

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok