Közúti ellenőrzések

Közúti ellenőrzések

A balesetek megelőzése érdekében a nyári időszakban román rendőrök is részt vesznek a magyar közutak közlekedésrendészeti ellenőrzésében. - olvasható a police.hu-n. A két ország rendőreinek együttműködését az indokolta, hogy egyrészt az idegenforgalmi szezonban a külföldön dolgozó román állampolgárok a szokásosnál nagyobb számban utaznak át országunk útjain, másrészt idén Magyarországon több olyan súlyos sérüléssel járó vagy halálos közlekedési baleset történt, amelyben román állampolgárok is érintettek voltak.  A hatékonyabb fellépés érdekében 2025. július 15. és augusztus 31. között hat – magyar vagy angol nyelvtudással és közlekedésrendészeti tapasztalattal rendelkező – román rendőr teljesít szolgálatot főként Pest vármegye autópályáin és gyorsforgalmi útjain, de szükség esetén más vármegyébe is átirányíthatók. A kölcsönösség jegyében a magyar rendőrség szintén hat közlekedési rendőrt küld Romániába ugyanebben az időszakban. A magyar rendőrök Arad, Bihar, valamint Szatmár megyében látnak el közös szolgálatot a román kollégákkal. A közös ellenőrzések célja a közlekedésbiztonság javítása és a súlyos balesetek megelőzése a nyári, fokozott forgalmú időszakban.

Forrás: police.hu

Kép: police.hu

Címkék: ,