A Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár május 27-i, gyermeknapi rendezvényén a színpadon egymást érték a programok: Kardos-Horváth János Hahó zenekarának előadását követte a népi bábjátékot előadó Majorka Színházé, majd Rodisics Milán a Kozmai Roxy kalandjai című fotókiállításának vetítéssel egybekötött megnyitóját tekinthették meg az egybegyűltek. Az estéhez közeledve léptek fel a Welldance csoportok bemutatóikkal, majd egy fiatal helyi rapper szórakoztatta a nagyérdeműt.
Egyebek mellett, go-cart versenypálya, lego-sarok és kirakodóvásár is várta a Faluházba látogató kicsiket és nagyokat.
„Az idei alkalommal szempont volt az esemény megszervezésekor, hogy egy kicsit a saját állandó programjainkat is népszerűsítsük, mint például a képzőművészkört vagy a Kerekítőt.” – emelt ki néhányat a teljesség igénye nélkül ezek közül Keserű András közművelődési munkatárs.
Érdemes volt a parkolóban és a hátsó kertben is elidőzni. Az ilyenkor megszokott, klasszikus elemeken kívül – mint megtudtuk – az ismeretterjesztésre, a környezetvédelemre, és a hagyományőrzésre is nagy hangsúlyt fektettek a szervezők. A Dombóvárról érkező Győri Árpád múltidéző tárgyaival nagy népszerűségre tett szert.
„Ezek túlnyomórészt az ötvenes-hatvanas évek játékai, akkor voltak ilyen fajátékok… Szeretik a gyerekek, nagyon szívesen jönnek ide, ahogy én látom.” - osztotta meg velünk a hagyományőrző.
A gyermeknap kihagyhatatlan eleme a vidámpark az ugrálóvárral, amelyből idén sem volt hiány, de más visszatérő attrakció is várta a kalandvágyó érdeklődőket, hiszen Surján András az elmúlt évek sikerén felbuzdulva újra elhozta a helikopter-szimulátorát.
„Ez egy rendes kiképzőszoftverrel működő profi berendezés, tulajdonképpen meg lehet vele tanulni helikoptert vezetni.” – árulta el stábunknak a villamosmérnök.
Az idei gyereknapi rendezvény is élményekben gazdag volt: délután kettőtől este nyolcig tartott a mulatság, melyen minden korosztály megtalálhatta a kedvére való elfoglaltságot. Részletes beszámolónkat megtekinthetik ma este a Budakalász MA című hírműsorunkban 19h-kor.
Kommentek