loader
Mikulásfutás

Mikulásfutás

Szentendre Város Önkormányzata és a Szentendrei Kinizsi Honvéd Sportegyesület szervezésében és támogatásával, valamint a Szentendrei Szent Erzsébet Karitasz közreműködésével idén is megrendezik a már hagyományos jótékonysági futóversenyt, a Mikulásfutást. Az akcióval nem csak adományokat juttatnak el a rászorulókhoz, hanem a karácsony örömét is szeretnék megosztani velük a szervezők.

A jótékonysági futóverseny célja, hogy felhívja a figyelmet a segítségre szorulókra, akik számára a szervezők és a résztvevők adományokat gyűjtenek. A Mikulásfutáson összegyűlt, főként tartós élelmiszerekből álló adományokat rászoruló nyugdíjasok és nagycsaládosok között osztják szét.

A jótékonysági rendezvénnyel a szervezők szándékai szerint nem pusztán anyagi segítséget kapnak a rászorulók, hanem az adományozással az odafigyelést és az összetartozást kívánják szimbolizálni karácsony előtt.

Tavaly több mint 400 résztvevője volt a Mikulásfutásnak, a rendezvényen mintegy 1200 kg tartós élelmiszer gyűlt össze.

Kérünk mindenkit, fogjunk össze a rászorulók érdekében, vegyenek részt minél a többen az idei jótékonysági futóversenyen, melyet sétálva vagy babakocsival is lehet teljesíteni.

Nevezési díj: tartós élelmiszer – nem csak lisztre, cukorra van szükség, hanem egyéb tartós élelmiszerekre is, a tésztákat, konzerveket, olajat, kávét, kakaót, lekvárt stb. tartalmazó csomagokat is szívesen fogadjuk.

Forrás:szentendre.hu 

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok