loader
Megkezdődött a tanév az Altiszti Akadémián

Megkezdődött a tanév az Altiszti Akadémián

Ünnepi állománygyűlésen nyitotta meg hivatalosan a 2018/2019-es tanévet szeptember 3-án Bozó Tibor dandártábornok az MH Altiszti Akadémián, Szentendrén. A rendezvényen, megalakulásának huszadik évfordulója alkalmából részt vett az Altiszti Akadémia Előkészítő Törzs állománya, amelynek az akadémia létrejöttének előkészítése volt a feladata.

Az alakulat színháztermében a parancsnok elmondta: „Nehéz és eseményekben bővelkedő évet zártunk júliusban, és az idei tanév sem lesz könnyebb. Nagy örömünkre szolgál, hogy a mai nappal elinduló tanulmányi évben az altisztképzés bizonyos rendszerei megújulnak: az iskolarendszerű képzési rendszerben új elemként elindult a pénzügyi szakirány.

A tanfolyamrendszerű képzések között kiemelte, hogy az ország helyőrségeiben jól teljesítő legénységi állományú katonák érkeznek az akadémiára, akiket elöljáróik méltónak találnak arra, hogy altisztek legyenek. Fontos, hogy az itt végzett altisztek alapos szakmai tudással, emellett széles látókörrel rendelkezzenek.

Az akadémia parancsnoka hozzátette, az alakulat az altisztképzés teljes spektrumát lefedi: a nappali rendszerű altisztképzéstől az altiszti alaptanfolyamon, a szakmai tanfolyamokon át a zászlós képzésekig, és az Összhaderőnemi Vezető Altiszti Tanfolyamig bezárólag.

A rendezvény zárásaként elismeréseket adtak át, majd hagyományosan az állomány elénekelte az Altiszti Akadémia Indulót.

Forrás: honvedelem.hu

Címkék

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok