loader
VIII. V8 Kupa

VIII. V8 Kupa

Az uszoda nyitásával egy időben indították útjára, a ma már hagyományosnak mondható V8 Kupát a szentendrei Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpontban. Az integrált úszóverseny célja, hogy közelebb hozza egymáshoz az ép és fogyatékkal élő úszókat. A versenyen a részvétel a fontos.

A V8 Kupa alkalmával szívesen vettek részt szülők és nagyszülők egyaránt, akik nagy izgalommal bátorították hozzátartozóikat a medence széléről. Az elmúlt versenyekről is jó visszajelzések érkeztek a szervezőkhöz, ami máris új lendületet adott az uszoda dolgozóinak arra, hogy újabb lendülettel szervezzék a soron következő kupát.

A hétvégi megmérettetésen minden induló kapott kupát, így is ösztönözve őket a további részvételre, fejlődésre.

A kétnapos rendezvényt korcsoport szerint szervezték a szakemberek. Első nap a nagy gyerekek kezdtek a mély medencében, ahol 150 induló volt jelen. Másnap őket követték a manócskák 2-5 éves kategóriában. Az első korcsoport 33m lány hát kategória első helyezettje, Kovács Dorka és a III. korcsoport 66m fiú gyors kategóriában, Takács Levente lett az első.

Idén a helyiek kedvenc fürdője címet nyert szentendrei Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpont vezetője, Drégely Miklós szerint a rendezvény legfőbb célja, hogy a gyerekek szeressenek úszni és, hogy a versenyszellemüket is ki tudják élni.

kép forrása: internet

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok