loader
Novemberben újraindul az “Otthon melege” program

Novemberben újraindul az “Otthon melege” program

Új hűtőre, fagyasztóra, mosógépre lehet pályázni. Újraindul az Otthon melege program novembertől, amellyel a háztartási nagygépek cseréjére nyílik lehetőség, az új kiírással a kormány kétmilliárd forint vissza nem térítendő támogatással járul hozzá a családok energiafelhasználásának csökkentéséhez – mondta Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

Az államtitkár ismertette, a program célja, hogy a lakosság olyan hűtő, fagyasztó, valamint mosógép készülékeket szerezzen be, amelyek hozzájárulnak a rezsiszámlák csökkentéséhez.

Három kategóriában lehet pályázatot benyújtani

Az A+ kategóriában háztartásonként 25 ezer forintra,

az A++ kategóriában 40 ezer forintra,

az A+++ kategóriában pedig  45 ezer forint támogatásra lehet pályázni.

Attól függően, hogy ezek közül milyen energiaosztályú berendezést választ egy család, évente akár 12-20 ezer forint megtakarítás is elérhető.

Az Otthon melege programnak köszönhetően évente átlagosan 10 milliárd forint rezsiösszeg marad a programban részt vevő magyar családoknál. Ez háztartásonként évente 10 ezer forinttól akár 180 ezer forintig terjedő megtakarítást jelent. Emellett jelentős a környezetkímélő hatása is van, hiszen minden évben 100 ezer tonnával csökken a szén-dioxid-kibocsátás.

 A pályázatokat régiónként eltérő időpontokban november 5. és 19. között lehet benyújtani, kizárólag elektronikusan, ügyfélkapun a rendelkezési keret kimerüléséig.

 

(forrás:internet.)

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok