loader
Megtelt tegnap a Dunakanyar

Megtelt tegnap a Dunakanyar

Hatalmas volt a forgalom tegnap a Dunakanyarban. Szinte egész nap rengeteg autó volt Szentendrén és a környéken. A munkaszüneti nap és a szokatlanul jó időjárás miatt sokan választották a szabadtéri programokat.

Már délelőtt óriási forgalom volt Budapest felől a Dunakanyar irányába, este pedig fokozódott a helyzet. A 11-es főúton egészen Visegrádtól araszoltak a járművek a főváros felé. Leányfalu és Szentendre között átlagban másfél óra volt a menetidő. Szentendrén a 11-es mellett lévő mellékutcákban is összetorlódtak az autók. A menekülő útvonalnak használt, meredek és egysávos János utcán, a Püspökmajor lakótelepen szintén lépésben haladtak az autók. Lajos-forrás és Dömörkapu felé vezető Szentlászlói úton is hasonló volt a helyzet.

Kovács László, a Szentendrei Rendőrkapitányság vezetője stábunknak elmondta, tegnap kétszer is elveszítettük a közutakat környékünkön. Délelőtt még megoszlott a forgalom, de délután, amikor mindenki elindult hazafelé végleg megtelt a 11-es főút. Gyakorlatilag semerre sem lehett menekülni.- tette hozzá a Rendőrkapitány. 

Kovács László még elmondta, hogy a nagy forgalom ellenére - szerencsére - komolyabb baleset nem történt. A rendőrkapitány kiemelte, ilyenkor fontos, hogy higgadtak, türelmesek maradjanak a gépjármű vezetők.

A közösségi oldalokon több kommentelő is felháborodott posztokat tett közé, egyikük véleménye szerint, már szinte mindennapos a dugó reggel meg délután, de nyáron, hétvégén, ünnepnapon totál megbénul Szentendre! Az itt élők nem tudnak közlekedni, a boltba kimenni, az út oda-vissza 1,5 óra! Többen javasolták a várost elkerülő út mielőbbi megépítését, illetve útdíj bevezetését a hétvégi kirándulók számára. Sokan követelik a zöldhullám kialakítását a 11-es főút szentendrei szakaszán. A megnövekedett forgalomban sajnos baleset is történt, a Paprikabíró utcai nagyparkoló előtt ment össze két autó. A Szentendrei-szigetről átvezető kompoknál is jelentős volt a torlódás. Surányból a horányi kompig 1,5 óra volt a menetidő. Egy autós lefotózta, hogy még a mentő is a kompot használta.

fotó: internet

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok