loader
Hatalmas eső zúdult tegnap Szentendrére

Hatalmas eső zúdult tegnap Szentendrére

Özönvíz kísérte a zivatarokat. A fő veszélyforrást továbbra is a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű - rövid idő alatt akár 30-60 mm - csapadék, valamint az intenzív villámtevékenység jelentette.

Gondokat okozott a nagy mennyiségű csapadék, a lezúduló esővíz garázsokat, pincéket öntött el, fennakadások voltak többfelé a közlekedésben Szentendrén. A belvárosban - a lakosok áltál készített videókon is jól látható, hogy - fél méteres víz állt az utakon.

A rövid idő alatt lezúduló nagy mennyiségű esőt nem tudta elnyelni a csatorna, sőt onnan is tört fel a víz. Az autók kb. fél méteres vízben gázoltak.

Nemcsak a belvárosban, de a Püspökmajor lakótelepen is gondot okozott a vihar, mint ezen az amatőr felvételen is jól látszik az egyik lakó próbálta kitisztítani a vízelvezető rácsát.

A Katasztrófavédelem szakembereit is több száz helyszínre riasztották ez elmúlt 24 órában. Szerencsére térségünkben nem történt komolyabb eset.

Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője stábunknak nyilatkozva elmondta, hogy Pest megyét sem kímélte a tegnapi vihar. Többnyire kidőlt fákat, letört ágakat, elárasztott pincéket hagyott maga mögött az ítéletidő. Szentendrén két esetben kellett a tűzoltóegységeknek beavatkozni. A Bogdányi utcában egy épület pincéjében gyűlt össze kisebb mennyiségű víz, amit a Szentendrei Hivatásos Tűzoltók szivattyúk segítségével távolítottak el. A Kálvária úton pedig a V8 Uszoda előtt egy csatornafedelet felnyomott a víz. A balesetveszélyes helyzetet szintén a tűzoltók szüntették meg. Csámpai Attila felhívta még a lakosok figyelmét az árkok tisztítására.

Az előrejelzés szerint megszűnnek a viharok. Hétvégén igazi kánikula várható, egy-egy futó zápor, esetleg zivatar inkább csak az északi, északkeleti és nyugati határ mentén alakulhat ki. Reggelre északkeleten pára-, ködfoltok képződhetnek. A csúcshőmérséklet 28 és 33 fok között alakul.

Fotó: Major Frigyes

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok