loader
Bejelentették a 15. Média Építészeti Díja finalistáit

Bejelentették a 15. Média Építészeti Díja finalistáit

Bejelentették a 15. Média Építészeti Díja döntőseit; az egyik legjelentősebb magyarországi építészeti elismerés díjait november 8-án adják át Budapesten.

A Média Építészeti Díja eddigi kiírásain 3000-nél több építész vett részt 654 épülettel és 675 tervvel, számukra pedig 140 elismerést osztottak ki eddig - idézte fel a díjat meghirdető epiteszforum.hu csütörtöki sajtótájékoztatóján Pásztor János.

Mint a szakmai portál ügyvezetője hangsúlyozta, a cél változatlan maradt: a kortárs építészet csúcsteljesítményei, a kortárs építészeti gondolkodás szélesebb körű bemutatása.

Somogyi Krisztina és Kovács Dániel az epiteszforum.hu főszerkesztői hozzátették: a szakmai újságírókból álló médiazsűri elnöke Bagi László lesz, mellette Csernátony Dóra, Eszes Andrea, Földes András, Ficsor Benedek, Rajcsányi Gellért és Vincze Miklós foglalnak helyet a testületben.
A szakmai zsűriben Lévai Tamás építész, valamint Somogyi Krisztina és Kovács Dániel dolgoznak majd.
Ezúttal 51 épületet és 86 tervet neveztek alkotóik, ezekből nemzetközi előzsűri válogatta ki azt az 5-5 tervet, amely a fődíjakért indulhat.
Az előzsűrit a holland Indira van't Klooster vezette, a munkában a litván Ruta Leitanaite, az albán Saimir Kristo, a Magyar Építőművészek Szövetségének képviseletében pedig Z. Halmágyi Judit vett még részt.
Somogyi Krisztina kiemelte: az épület kategóriában öt nagyon különböző helyszínen megvalósult, nagyon különböző projektet választott ki a nemzetközi zsűri.

A kategória döntősei a salgótarjáni Beszterce tér felújítása (Holló Mátyás, indelab; Madarász Dóra, Landspect; Baróthy Anna, S39 Hybrid Design), a MOME campusfejlesztésének 3. üteme (Csillag Katalin és Gunther Zsolt, 3h építésziroda), a Vizafogó Tagóvoda felújítása és bővítése (Nagy Csaba, Pólus Károly és Tőrös Ágnes, Archikon), a kolozsvári Nadasan 2. családi ház (Péterffy Miklós), valamint a Fatimai Szűzanya alsószentiváni zarándokhelye (Gutowski Robert).
A terv kategória finalistái: szociális bérlakások társasháza a Józsefvárosban (Krizsó Bernadett), Ételszínház Kisvárdán (Mártha Anna), a Jászberényi Strand- és Termálfürdő fejlesztése (Tábi Sára), a nagykárolyi Roma Inkubátor Liget (Tóth Tünde), valamint a Bajusz Csaba, Salacz Ádám és Vadász Balázs által a Budakalász Magja 2018 tervpályázatra benyújtott anyag.
A Média Építészeti Díja két fődíjának, közönségdíjainak és különdíjainak nyerteseit november 8-án nyilvános gálaesten jelentik be.

forrás: mti.hu

 

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok