loader
Szentendrén találták meg a meggyilkolt újpesti férfi holttestét

Szentendrén találták meg a meggyilkolt újpesti férfi holttestét

Sajtótájékoztatót tartott a rendőrség a meggyilkolt újpesti autókereskedő ügyében, amin Pál Adrián a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese elmondta, május 7-én kora délután az újpesti rendőrkapitányságon tett bejelentést egy hölgy, hogy előző nap elment otthonról az élettársa, és azóta nem tud róla semmit.-írja az index.hu

Az eltűnés körülményei miatt már másnap az életvédelmi osztály foglalkozott az üggyel, négy nappal pedig már emberölés gyanúja miatt nyomoztak. A nyomozás során megkeresték azt az embert, akivel utoljára látták a 47 éves A. Csabát, tanúkat hallgattak ki, majd egy háromfős társaság akkor vált gyanússá, amikor egyikük folyamatosan ellentmondásba került magával a vallomásában.

Végül csütörtök éjjel közülük két ember beismerte a gyilkosságot, egy pedig megtagadta a vallomást. Péntek reggel a rendőrség Szentendre külterületén megtalálta az elásott és megfojtott áldozatot. Az indítékról a rendőrség annyit árult el, hogy a három ember, akik barátok, tartoztak az autókereskedőnek pénzzel. Újpesten találkoztak vele, majd Szentendrére vitték az áldozatot, ahol megfojtották. A három gyanúsított - egyikük szentendrei, a másik kettő budapesti lakos - részben érdekelt volt az autóbizniszben. A rendőrség a nyomozás érdekeire tekintettel több információt nem árult el. 

Forrás: index.hu

fotó: police.hu

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok