loader
Túl az első meccseken

Túl az első meccseken

Hazai pályán indította a szezont a Budakalászi Sport Club mindkét NBII-ben játszó együttese. A Kalászi Sportcsarnok adott otthont az összecsapásoknak.

Vasárnap délután elsőként a hölgyek léptek pályára. A tavalyi esztendő végén Krámerné Agócs Valéria edző lemondott a csapat irányításáról és megérdemelt pihenését tölti. A lányokat Molnár Gábor vezeti ebben a szezonban. Változott a csapat felépítése is, több új játékos van. Ennek oka, hogy a tavaly még szintén NBII-ben szereplő BMSE női csapata és az egész szakosztály is megszűnt. Sokan csatlakoztak a BSC együtteséhez. Az első alkalommal a Hort-Csepel volt az ellenfél. Szoros meccset játszott a két csapat, a félidőben még döntetlen volt az állás, a végére azonban a hazai csapat kerekedett fölül, így 24:22-re nyertek a kalászi lányok. A következő hazai meccs október 18-án 16 órakor lesz a Sportcsarnokban.

A férfi felnőtt együttesnek nem sikerült az első játékhétvégén pontot szereznie. A Csömör KSK volt az ellenfél, akik már az első félidőben is megmutatták a fölényüket. A csapatok :12-nél mentek szusszanni. A második játékrészben tovább növelték a vendégek az előnyüket, így 20-32 lett a mérkőzés végeredménye. A következő hazai mérkőzés október 21-én 17 órakor lesz. 

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok