loader
A Lupa-tó partjánál is elhalad az új európai kerékpárút

A Lupa-tó partjánál is elhalad az új európai kerékpárút

Megújul az egyik európai kerékpáros folyosó, az Eurovelo6 magyarországi része. A munkálatokkal átalakulhat a Szentendre és Békásmegyer közötti szakasz is, ami már hosszú évek óta rossz állapotban volt.

A nyomvonalat nyugatabbra fogják helyezni, így az a Lupa-tó partja mellett fog kiépülni. A tervezési szerződést április 13-án írták alá, ennek része a a környezetvédelmi előzetes vizsgálati dokumentáció, az engedélyezési és kiviteli tervek elkészítése, illetve a szükséges engedélyek megszerzése is. Összesen 5,6 kilométernyi útvonalat érint majd a projekt, ami magába foglal egy új kerékpáros hidat is a Dera-patak felett.

Ahol nem új nyomvonalon megy majd az út, ott felújítják a régi szakaszt. Még a Budakalásznál, a Duna ártéri erdejében haladó kerékpárút is megmaradhat minden erdei romantikájával. Ugyanis a Natura 2000-es területen is fel tudják úgy újítani a kerékpárutat, hogy ne sérüljön a természet.


Forrás: 24.hu

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok