loader
A "Mindenki" címet viselte a Kalász Suli Alapítványi Napja

A "Mindenki" címet viselte a Kalász Suli Alapítványi Napja

Táncos és zenei produkciók váltották egymást a színpadon tegnap este a Faluházban, a Kalász Suli alapítványi napján. Az iskola szinte minden tanulója fellépett az ünnepségen, ahol az igazgató, Völgyes József köszöntötte a jelenlévőket és a moholi testvériskola képviselőit.

Utolsó alkalommal vett rész igazgatótóként Völgyes József a Kalász Suli Alapítványi napján, amit tegnap este tartottak a Faluházban. Idén a Mindenki címet viselete az intézmény alapítványi napja. Az ünnepségen köszönetet mondott az iskola minden tagja azoknak a segítőknek, támogatóknak, akik egész évben munkájukkal részt vettek az iskola életében.

Mint minden ünnepségen most is több köszöntő, beszéd hangzott el, amiben az iskola 2017/2018-as nevelési évét foglalták össze szervezők. Idén is érkeztek az évet lezáró napra a határon túlról is meghívott vendégek. Ezúttal a moholi testvériskola képviselőit látták vendégül Budakalászon. 

Elkezdődött a búcsú a Kalász Suli igazgatójától Völgyes Józseftől, aki az év végével nyugdíjba vonul. Aki hozzá akart járulni az Alapítvány költségvetéséhez az tegnap este a helyszínen is megtehette támogatójegy vásárlásával.

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok