loader
Még nem nyit ki a Hulladékudvar

Még nem nyit ki a Hulladékudvar

Az elhúzódó átadás-átvételi folyamat miatt az új szolgáltató NHSZ Vértes Vidéke Nonprofit Kft. – előzetes terveivel ellentétben – mégsem tudja megnyitni a Hulladékudvar kapuját szeptember 17-én. - olvasható a budakalasz.hun

A közlemény szerint, a telephely teljes kiürítése a korábbi közszolgáltatási tevékenységet ellátó cég feladata, ám ez az előzetesen egyeztetett határidőre kapacitáshiány miatt nem történt meg maradéktalanul, aminek következtében az új szolgáltató sem tudta még átvenni tőle a telephelyet. 

A nyitás pontos idejéről értesíti majd a lakosokat az Önkormányzat- Addig kérik, hogy NE helyezzenek el semmilyen hulladékot a Hulladékudvar bejáratánál!

A városvezetés a leggyakrabban felmerülő kérdések alapján összeállított egy Hulladékgazdálkodási kisokost, és létrehozott egy új információk közötti eligazodást segítő hulladékkgazdálkodási aloldalt is.

Bármilyen kérdés, probléma esetén kérik, hogy az új szolgáltató ügyfélszolgálatát keressék a 06 34/600-700-as telefonszámon vagy az ugyfelszolgalat@vvhulladekkezelo.hu e-mail-címen.

A Budakalász Hivatalos Facebook Oldalának küldött üzenetek nem számítanak hivatalos bejelentésnek sem a hivatal, sem a szolgáltató felé. - írják a közleményben.

Forrás: budakalasz.hu

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok