loader
Dunabogdánynál épül meg az Eurovelo 6 gyalogos-kerékpáros híd

Dunabogdánynál épül meg az Eurovelo 6 gyalogos-kerékpáros híd

Dunabogdány és Kisoroszi között gyalogos-kerékpáros híd épül a Duna felett. Folytatódik az EuroVelo 6 kerékpáros útvonal fejlesztése, mely ezúttal Dömöst, Dunabogdányt és Kisoroszit érinti.

Dömös és Dunabogdány közötti 9,3 kilométer hosszú kerékpárútra, valamint Dunabogdány és Kisoroszi közötti körülbelül 300 méter hosszú gyalogos-kerékpáros hídra írtak ki tervezési közbeszerzést – derült ki az európai közbeszerzési adatokból.

Legutóbb a Komárom és Gönyű közötti 13,9 kilométernyi szakasz fejlesztésére írtak ki pályázatot. 

300 méteres híd is épül

A mostani kiírás szerint a tervező feladata lesz a Dömös-Dunabogdány szakaszon összesen 9,3 km hosszú út kiviteli terveinek elkészítése

  • kerékpárforgalmi létesítményekkel,
  • illetve szükség szerint a hozzá kapcsolódó műtárgyak és közművek tervezésével.

A tervezett szakasz a 11-es főút mentén fog húzódni.

Emellett az EuroVelo 6 kerékpáros útvonal fejlesztésének részét képezi a Dunabogdány és Kisoroszi között tervezett körülbelül 300 méter hosszú híd is. 

Az átjáró a Szentendrei-Dunaágat fogja átívelni a 11-es főút mentén fekvő Dunabogdány és a Szentendre-sziget csúcsán fekvő, fekvése miatt közkedvelt turistacélpontnak számító Kisoroszi között. 

Az új gyalogos-kerékpáros Duna-híd legnagyobb támaszköze körülbelül 160 méteres lesz, ehhez fog csatlakozni a dunabogdányi kerékpárút. E két létesítmény összesen 1,5 kilométer hosszú lesz.

Az ajánlatokat november 26-ig várják.

Forrás: magyarepitok.hu

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok