loader
Budakalászon mutatták be az ÉTAK-ot!

Budakalászon mutatták be az ÉTAK-ot!

Az építész szakma képviselői mellett, a környező települések vezetői vettek részt azon a szakmai konferencián, amit kedden tartottak Budakalászon. Bemutatták az eseményen a végleges Építészeti Arculati Kézikönyvet, ami a térség 24 településének ad tanácsot az épített és természeti környezet kialakításával kapcsolatban.

Elkészült a végleges Tájegységi Építészeti Arculati Kézikönyv, amit kedden mutattak be Budakalászon, egy konferencián. Számos neves előadót hívtak meg az esemény szervezői a szakmai napra. A jelenlévők Pilis, világörökség várományos terület témában, dr. Laszlovszky József, egyetemi tanár, régész, a TAK, ÉTAK és a tervezett kiadványok témakörben Turi Attila, Ybl díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozatának vezetője, Magyar Építész Kamara alelnöke tartott előadást. A konferencia résztvevőit, Rogán László polgármester köszöntötte.

Egész nap egymást követték a szalmai előadások, amik az épített környezet mellett a tájjelleggel is foglalkoztak, úgy mint a térségben rejlő turisztikai potenciálok, fejlesztések Ribiánszky Gergely a Pilisi Parkerdő munkatársának előadása. A Pilisi Építészeti Tájegységi Arculati Kézikönyvről Kassai-Szoó Dominika főépítész és Dénes Eszter Pro Architectura díjas építész tartott tájékoztatót. 

A kézikönyv utat mutat mindenkinek, magánembernek és szakembernek, aki építkezik, felújít, vagy a település arculatát szeretné átalakítani.

Kép forrása: internet

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok