loader
Ufók után kutattak a túrázók, amikor eltévedtek

Ufók után kutattak a túrázók, amikor eltévedtek

Ufók után kutatott az a túrázó páros, akik vasárnap késő este eltévedtek a sötét erdőben. A probléma abból adódott, hogy a kirándulók az általuk kiválasztott úticélt más-más úton akarták megközelíteni, mert nem értettek egyet abban, hogy jó irányba tartanak-e. Szétváltak, és két különböző településen lyukadtak ki, mire a mentőcsapat kiérkezett. A segélykérés után indult el megkeresni a kirándulókat a Pest Megyei Kutató- Mentő Szolgálat csapata és mentőkutyái, a rendőrök, valamint becsatlakozott a helyszínhez közel állomásozó polgárőrség is, vagyis összesen ötven főt igényelt volna a keresés. Így, hogy végül kijöttek az erdőből a kirándulók nem kellett különösebben beavatkozniuk a hivatalos szerveknek.

A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy minden túrázó feltöltött mobiltelefonnal induljon útnak, és ha már ketten vannak, ne váljanak szét semmilyen esetben, hanem próbáljanak meg közös erővel kijutni az erdőből, ugyanis -folytatta szavait Balázs László -  „ebben az esetben is az egyiküknek lemerült a mobiltelefonjuk, és ez volt a kiváltó ok, ami miatt segítséget hívtak. Ha mindketten tudtak volna telefonon beszélni, és nézni a térképet, akkor valószínűleg nem kellett volna ennyi embernek megmozdulni miattuk.”

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok