loader
Most emeltek vádat az orgazdák ellen!

Most emeltek vádat az orgazdák ellen!

Vádemelési javaslattal zárták le az ügyét a rendőrök, annak a három férfinak, akik azért készítettek hamis okmányokat, hogy bűncselekményből származó járműveket értékesítsenek. -Írta a police.hu.

A nyomozás adatai szerint egy férfi még, 2015. június 29-én a kormányhivatalnál, egy külföldi autó forgalomba helyezését kezdeményezte, azonban azt a nyilvántartás szerint már korábban forgalomba helyezték. A nyomozók látókörébe került a 47 éves, budakalászi S. Sándor és 44 éves pomázi Sz. Péter. A két férfi és társuk, az 57 éves pomázi E. István ideiglenes forgalmi engedélyeket készítettek bűncselekményből származó gépjárművekhez. Több, mint 50 járműnek az alvázszámát úgynevezett átgravírozásos módszerrel meghamisították, ezt követően forgalomba helyezték és értékesítették.

A három férfi ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály nyomozói orgazdaság és más bűncselekmények miatt folytattak nyomozást, amit a napokban befejeztek és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészség részére.

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok