loader
Közlekedési baleset ügyében nyomoz a rendőrség

Közlekedési baleset ügyében nyomoz a rendőrség

A Szentendrei Rendőrkapitányság az állampolgárok segítségét kéri egy személyi sérüléses közlekedési balesettel kapcsolatban. A Közlekedésrendészeti Osztály eljárást folytat segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen.

Ismeretlen személy 2018. február 19-én 7 óra 30 perc és 8 óra közötti időben egy ismeretlen típusú és színű személygépkocsival közlekedett Szentendre lakott területen belül a 11-es számú főúton, Visegrád irányába a külső forgalmi sávban. Haladása során a Dunakanyar körúton a Római sánc utca kereszteződésénél található kijelölt gyalogátkelőhelyen áthaladó gyalogost elsodorta. A gépkocsit vezető személy ezt követően megállt, majd a helyszínről segítségnyújtás nélkül elhajtott. A gyalogos a baleset során könnyű sérüléseket szenvedett.

A rendőrség munkatársai kérik, hogy aki szemtanúja volt a balesetnek, vagy azzal kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Szentendrei Rendőrkapitányságon (Szentendre, Dózsa Gy. utca 6/A), vagy hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1/236-2883-as telefonszámon. Névtelenségük megőrzése mellett bejelentést tehetnek az ingyenesen hívható a 06/80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén.

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok