loader
Emberéletet is követelt az egyik hétvégi épület tűz

Emberéletet is követelt az egyik hétvégi épület tűz

Több épület gyulladt ki a hétvégén, a környéken. Teljes terjedelmében égett egy harminc négyzetméteres, tetőtér beépítéses lakóház vasárnapra virradóra Budakalászon, a Városhatár úton. Az épületben nem tartózkodott senki, személyi sérülés nem történt. A pomázi önkormányzati és a szentendrei hivatásos tűzoltók két vízsugár segítségével oltották el a lángokat, majd vizsgálták át a házat. Az ingatlan tetőszerkezete beomlott, az épület lakhatatlanná vált.

Nem sokkal később, emberéletet is követeltek a lángok. Teljes terjedelmében égett egy negyven négyzetméteres családi ház több helyisége vasárnap késő délután Pilisszentlászlón, a Béke utcában. A tűz keletkezésekor az épületben két ember tartózkodott, az egyiküket a helyszínen tartózkodók az égő épületből kihozták, őt a mentők súlyos, életveszélyes sérülésekkel kórházba szállították. A bent tartózkodó másik embert egy szabadnapos tűzoltó megpróbálta megmenteni, de a lángok elterjedése miatt nem tudta megközelíteni, így a rendelkezésre álló eszközökkel megkezdte a tűz oltását, illetve elzárta az épület közműveit. Az időközben kiérkező szentendrei és a fővárosi hivatásos tűzoltók három vízsugár segítségével oltották el a lángokat, majd vizsgálták át a kiégett helyiségeket. Az utómunkálatok során a tűzoltóegységek az egyik szobában találták egy embert, akinek az életét már nem lehetett megmenteni. A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálja a tűz keletkezésének okát és körülményeit. 
Fotó: BM OKF

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok