loader
Összefogás a budakalászi tehetségekért

Összefogás a budakalászi tehetségekért

Megtartotta idei első, jótékonysági hangversenyét a Budakalászi Szent István Alapítvány. A kezdeményezés mellé már második alkalommal állt a magyar régizene jelentős alakja, a városunkban élő Andrejszki Judit és zenekara, a Musica Profana. A koncert bevételét az alapítvány részére ajánlották fel a művészek, a Budakalászon élő, tehetséges, de nem tehetős diákok támogatására.

Egy este a helyi tehetségekért. Már közel három évtizede működik töretlenül a városban a Szent István Alapítvány, melynek működtetésében kiemelt szerepet játszanak a jótékonysági koncertek. A zene szeretete és az adakozókedv most is mozgósító erejű volt, sokan látogattak el február 3-án, szombaton a Szent Kereszt Felmagasztalása Templomba, az idei év első alapítványi hangversenyére.

Az alapítvány nagy örömére, idén Andrejszki Judit és zenésztársai, a Musica Profana régizene együttes adtak egy igazán különleges koncertet. A világhírű barokk szoprán, csembalista és orgonista nem először ajánlotta fel tiszteletdíját az alapítvány megsegítésére. Műsorukban 17. századi, Közép - Európai énekes és hangszeres zenét hallhattak az érdeklődők. 

A Budakalászi Szent István Alapítvány hamarosan megküldi a tavalyi évben ösztöndíjjal jutalmazott fiatalok részére a második félévre szóló támogatást, melynek értékét a tanulmányi eredményeik alapján állapítja meg a kuratórium.

Címkék

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok