loader
Szombaton rajtol a IX. Pilisi Tekerő

Szombaton rajtol a IX. Pilisi Tekerő

Idén már kilencedik alkalommal rendezik meg szeptember 9-én szombaton a Pilisi Tekerőt Szentendrén. Újdonság lesz ebben az évben a legnagyobb kihívást jelentő extrém táv, ahol 100 kilométert és 2000 m szintemelkedést kell leküzdeniük a résztvevőknek.A családok 10 vagy 30 kilométeres távot is teljesíthetnek, de a pilisi hegyekben egy hosszabb 45 kilométeres távot is ajánlanak a szervezők, Szentendréről indulva Pilisszentlászló-Csobánka-Pomáz útvonalon érkeznek majd vissza a kerékpárosok a Postás Strandra. 

További sporthíreink:

  • Adolf Balázs a Szentendrei Kajak-Kenu Sportegyesület versenyzője csütörtökön áll rajthoz a Dél-Afrikában zajló kajak-kenu maratoni világbajnokság junior mezőnyében. Pétervári Pál tanítványa júliusban az ifjúsági Európa-bajnokságon is jól szerepelt, mivel akkor kenu egyes 1000 méteren hatodik helyezést szerzett. 
  • A Videoton 4-1-re győzött Pakson a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésen, így megerősítette éllovas pozícióját a tabellán.A székesfehérváriak sikerükkel a mezőnyben egyedüliként továbbra is veretlenek hét fordulót követően, továbbá három pontra nőtt az előnyük a címvédő Budapest Honvéddal szemben, melyet eddig jobb gólkülönbségükkel előztek meg.
  • Rafael Nadal és Juan-Martin Del Potro elődöntőt rendeznek az amerikai nyílt teniszbajnokságon, miután a spanyol világelső az orosz Andrej Rubljovot, míg a 2009-es bajnok argentín az ötszörös US Open győztes Roger Federert búcsúztatta a negyeddöntőntőben. A nőknél kikapott a világelső Karolina Pliskova az amerikai Coco Vandeweghe-től, aki majd honfitársnőjével Madison Keys-szel mérkőzhet a döntőbejutásért. 
  • Harminc ország csaknem 150 versenyzője vesz részt péntektől vasárnapig Szombathelyen az Aréna Savaria sportcsarnokban sorra kerülő torna challenge világkupán.Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) főtitkára a szerdai sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a szombathelyi világkupaverseny fontos állomása az októberi, montreali világbajnokságra való felkészülésnek.Az olimpiai bajnok Berki Krisztián vállsérülése miatt nem indul a versenyen, ellenben ott lesz a mezőnyben a szombathelyi illetőségű Eb-bronzérmes Dévai Boglárka mellett Kovács Zsófia is, aki egyéni összetettben ezüstérmet szerzett a legutóbbi Európa-bajnokságon.
  • A vívás világnapja alkalmából szombaton várhatóan közel ötszázan vívnak majd a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőin és kertjében sorra kerülő sportág-népszerűsítő eseményen.Az eseményen olimpiai és világbajnokok is részt vesznek, köztük Szilágyi Áron, Szász-Kovács Emese és Szatmári András is, akikkel a helyszínen lehetőség nyílik közös fotók készítésére, illetve autogramok beszerzésére. Az esemény apropóján férfi és női tőrben 10 és 15 óra között Múzeum Kupa elnevezéssel veteránversenyt rendeznek a 35 év felettiek számára.
  • Lékó Péter egyéves kihagyás után újra ott lesz a magyar férfi sakkválogatottban az október 27-én Krétán kezdődő csapat Európa-bajnokságon, jelentették be a Magyar Sakkszövetség szerdai sajtótájékoztatóján. Seszták Tamás elnök azt is közölte, hogy a sportág népszerűsítése céljából a szövetség idén először megrendezi a Magyar Sakk Napját. Az ingyenesen látogatható eseményre szombaton 10 órától a József Attila Színházban, utcabál keretében kerül sor. A program során meg lehet tekinteni az aktuális férfi világbajnok, Magnus Carlsen életéről, valamint a Polgár lányokról készült filmet, szimultánt ad a korosztályos vb-ezüstérmes Gaál Zsóka, valamint az agy és a sakk kapcsolatáról tart előadást Vízi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke.
(Forrás: MTI/szentendre.hu)

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok