loader
Testületi ülés

Testületi ülés

A Vendégház hasznosításáról is tárgyaltak a képviselők a kedden megtartott rendkívüli testületi ülésen. Az ingatlan fizetős szálláshelyként működne, amelyből az Önkormányzatnak bevétele származna. A hasznosításról szóló pályázatot július 15-ig nyújthatja be a város vezetése. Emellett szó volt az élelmezési nyersanyag beszerzésről és a Kálvária út fejlesztéséről is.

Belső ellenőrzéseket végzett Szentendre Város Önkormányzata 2019-ben, külső erőforrások bevonásával több intézményben. Erről szólt a harmadik napirendi pontban sorra kerülő előterjesztés. A Püspökmajori Lakótelepi Bölcsödénél ellenőrizték, hogy a költségvetést hogyan teljesítették. Többi között Szentendre Város Önkormányzatánál, a Gondozási Központnál, Szentendre Város Egészségügyi Intézményeinél, valamint a Ferenczy Múzeumi Centrumnál felülvizsgálták, hogy a könyvelési rendszer váltásakor szabályszerűen történt-e a nyitás. Büntető, - szabálysértési, - kártérítési, -illetve fegyelmi eljárás megindítására egyik intézménynél sem volt szükség.

Egyhangúlag elfogadta a képviselő-testület a Kálvária út fejlesztéséről szóló előterjesztést. A nagy forgalmú Kálvária út a Püspökmajor-lakótelep és a László-telep fő közlekedési útvonala. Összeköti a lakótelepet a 11-es főúttal. A két lakótelep lakosságszáma meghaladja az ötezret, emellett gimnázium, általános iskola, bölcsőde, három óvoda és a városi uszoda is itt helyezkedik el. Az útszakaszt több mint 30 éve újították fel utoljára, azóta a Kálvária út burkolata jelentősen elhasználódott, állandó kátyúsodás, felgyűrődés jelentkezik a nagy igénybevétel miatt. 

Az utolsó napirendi pontban szó volt a Fő téren álló Vendégház hasznosításáról. Az ingatlan igénybevételéből származó bevétel, és a fenntartásból  adódó kiadások a  TDM  Nonprofit  Kft. , vagyis a szentendrei Magyar Turisztikai Desztináció Menedzsment Szövetség költségvetésében jelennének meg. Az Önkormányzat haszonbérleti díj bevételhez, és idegenforgalmi adó bevételhez jutna a szálláshelyként hasznosított vendégéjszakák után. A Vendégház kialakítása előtt hat darab bérlakás volt ebben az önkormányzati házban.

A polgármester elmondta, hogy most azt várják, hogy a befektetett pénzükből bevétel keletkezik a közösség számára, amit aztán visszaforgatnának kulturális eseményekre, vagy a Vendégház karbantartására, fenntartására. Fülöp Zsolt szerint ez egy új gondolkodási forma lenne.   

A következő alkalommal két hét múlva, szerdán ül össze a testület.

 

 

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok