loader
Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium felvételi Tájékoztatója

Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium felvételi Tájékoztatója

 

A Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium 2017/18. tanévi Felvételi Tájékoztatója:
A beiskolázási időszak nyitánya a gimnáziumban 2017. november 10., 18:00 óra. Ezen a péntek délutánon valamennyi érdeklődő diákot, szülőt várnak az iskola aulájába, ahol igazgató úr és iskola tanárai, diákjai mutatják be körülbelül egy órányi időtartamban a felvételi lehetőségeket. A rendezvényre nem szükséges regisztrálni, mindenkit szeretettel várnak.
 
November végén és december elején két ízben tartanak felvételi tréninget. Ezeken a szombati napokon a központi írásbeli és a szóbeli felvételi vizsgákhoz kapnak segítséget a gyerekek. Tesznek egy-egy próbavizsgát is, majd a pedagógusok ellátják őket javaslataikkal: mik az erősségeik, mire ügyeljenek jobban, hogyan érhetnek el minél jobb vizsgaeredményt. A felvételi tréningekre november 10-től lehet on-line regisztrálni a honlapon keresztül.
 
Több ízben tartanak nyílt napokat november végétől január elejéig. A nyílt napokon a 2-4. órákra lehet ellátogatni. Beszélgetni-kérdezni lehet a diákönkormányzat képviselőitől és az iskola pedagógusaitól. A nyílt napokon a honlapon történő előzetes regisztrációt követően lehet részt venni.

November 10-ét követően az igazgató úr délutánonként fogadóórát tart, amelyen a részvételi szándékát az érdeklődő szülő/diák telefonon (26/310 408) jelezheti a gimnázium igazgatói titkárságán.
kép:https://www.facebook.com/Móricz-Zsigmond-Gimnázium-Szentendre

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok