loader
Szentendrén tartották a kézművesség világnapjához kapcsolódó rendezvény nyitóeseményét

Szentendrén tartották a kézművesség világnapjához kapcsolódó rendezvény nyitóeseményét

Országszerte kitárultak a Magyar Kézműves Szövetség manufaktúráinak kapui szombaton. A kézművesség világnapjához kapcsolódó országos rendezvény nyitóeseményét Szentendrén tartották.

Nem szabad, hogy a kézműves mesterségek kihaljanak, "hagyományainkat ápolni kell és át kell adni az utókornak" - fogalmazott Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára, az esemény fővédnöke egy kézműves bőrtermékeket készítő szentendrei műhelyben tartott megnyitón.
A családi manufaktúrákat különösen sújtotta a koronavírus-járvány, hiszen az ő alkotásaikkal elsősorban vásárokon, fesztiválokon, nagy rendezvényeken lehet találkozni, a korlátozások miatt azonban ilyeneket mostanában nem lehetett szervezni, az ő segítésük miatt is vállalta a fővédnökséget, és ezért állt melléjük az Emmi is - mondta.
A rendezvényt szintén támogató Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) nevében Pető Lilla hálózati központvezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a szövetség tagjai a Kárpát-medence 20 mesterségét őrzik, ami az NMI számára is nagyon fontos, hiszen a hagyományőrzés az intézetnek is az egyik kiemelt feladata.
Szabó Kata, a Magyar Kézműves Szövetség elnöke különleges napnak nevezte a szombatit, hiszen a kézművesség világnapjához kapcsolódva, az összefogás jegyében 30 településen 60 családi manufaktúra tárta ki kapuit, 20 mesterséget bemutatva Nyitott Műhely Programjukban.
A manufaktúrák Szentendre mellett a többi között Budapesten, Tihanyban, Nyíregyházán várják szombaton a látogatókat, akik egyebek mellett bőrkarkötőt, marokedényt, festett kendőket, ékszereket készíthetnek - olvasható a www.magyarkezmuvesszovetseg.hu https://magyarkezmuvesszovetseg.hu/ oldalon, ahol részletesen lehet tájékozódni a helyszínekről és a programokról.

Forrás: mti

 

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok