loader
Búcsúzó növendékek hangversenye és Levente-díj átadása

Búcsúzó növendékek hangversenye és Levente-díj átadása

A Vujicsics Tihamér Zeneiskola 2021. május 28-án, pénteken 18 órai kezdettel szervezi a Búcsúzó Növendékek Hangversenyét és ezzel egybekötve a Levente-díj átadását.

"A Levente Alapítványt azzal a céllal hozták létre Fű Levente tragikus balesetben elhunyt fiatal kürtös szülei, barátai és tanárai, hogy a Vujicsics Tihamér zeneiskolából – Levente egykori iskolájából – zenei pályán továbbtanulni szándékozó növendékeknek anyagi és erkölcsi támogatást nyújtsanak, s a tanulmányaik során adódó kiadások terheit enyhítsék.
2001-ben került átadásra az első Levente-díj. A díj készpénzből, a Vincze László papírmerítő mester által készített díszoklevélből, az Asszonyi Zsófia által adományozott bársony dísztokból és díszdobozból, valamint egy szárnyaló angyalt ábrázoló bronzéremből, Páljános Ervin alkotásából áll. A díjra pályázni lehet, azt egy évben csak egy tanuló kaphatja meg, aki sikeres felvételi vizsgát tett zeneművészeti szakgimnáziumba. A beadott pályázatok alapján a Levente-díjas személyéről a Levente Alapítvány Kuratóriuma dönt."

A járványhelyzet és a hangversenyterem korlátozott befogadóképessége miatt nincs lehetőség arra, hogy személyesen részt vegyenek ezen a kivételes alkalmon, de a Zeneiskola online közvetíti az eseményt.

Ezen az estén azok a növendékek muzsikálnak, akik az idei tanévben elballagnak az iskolából.

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok