loader
Rendkívüli ülést hirdetett Fülöp Zsolt a V8 Uszodával kapcsolatban

Rendkívüli ülést hirdetett Fülöp Zsolt a V8 Uszodával kapcsolatban

 

Már régóta áll a bál a V8 Uszoda és Szabadidőközpontban a sávfelosztások miatt, ami elsősorban az egyesületeket érinti. A polgármester tájékoztatást kért a V8 Uszoda és Szabadidőközpont ügyvezetőjétől az előkészített és a jelenleg érvényes szerződésekről. A Képviselő-testület mellett működő Jóléti bizottság elnöke rendkívüli ülést hívott össze szeptember 2-ra. A testület a V8 uszoda vízfelületének bérbeadásával, a medencék sávfelosztására vonatkozó szempontrendszerrel kíván foglalkozni.

A magánórákat adó tanároktól és egyesületektől több észrevétel érkezett a sávfelosztás módosítása miatt, ezért Fülöp Zsolt levelében felhívta Rozman Péter ügyvezető figyelmét az elmaradt egyeztetések szükségességére. Továbbá arra is figyelmeztette, hogy az uszoda vízfelületének bérbeadásáról szóló szerződések elkészítésében, illetve azok módosításában az önkormányzat vagyonrendeletében foglaltak szerint kell eljárnia. Ennek értelmében a nettó ötmillió forintot meg nem haladó éves hasznosítási ellenértékű szerződésekről a polgármester dönt, e feletti összeg esetén – húszmillió forintig – a pénzügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottság, a nettó húszmillió forint feletti jogügyletekben pedig a képviselő-testület az illetékes.

A bizottság elnöke szerint indokolt a sávfelosztásra vonatkozó kritériumrendszer kidolgozása, amelybe be kell vonni az elmúlt években szerződéssel rendelkező sportegyesületeket, oktatókat is. Ez a széleskörű egyeztetés új gyakorlatot jelent a V8 működésében.

A polgármester – a sávfelosztásra vonatkozó kritériumrendszer kidolgozásáig – arra utasította az ügyvezetőt, hogy 60 nappal, változatlan feltételekkel hosszabbítsa meg az egyesületek és oktatók most lejáró szerződéseit.

 

forrás: szentendre.hu

 

 

 

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok