loader
Nemzetközi tapasztalatcsere Szentendrén

Nemzetközi tapasztalatcsere Szentendrén

Egyhetes tanfolyam ért véget az MH Altiszti Akadémián. A szakmai kurzus különlegessége volt, hogy az ismereteket a Sandhurst Királyi Katonai Akadémia brit oktatója adta át a magyar hallgatók számára. A záróünnepségen Iain Lindsay, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete is jelen volt.

„Counter Insurgency Operations” (COIN), vagyis a felkelés elleni műveletek elnevezésű tanfolyam többek között rávilágított azon eljárás- és gondolkodásmódokra, amelyeket a brit haderő a saját tapasztalataira alapozva dolgozott ki. Az akadémia brit oktatója esettanulmányok segítségével magyarázta el az aszimmetrikus hadviselés problémáit és az azokra választ jelentő megoldási lehetőségeket. 

A július 31. és augusztus 4. között megtartott kurzus immáron az ötödik, amelyet a neves brit katonai akadémia tart az MH Altiszti Akadémián. A tanfolyam záróünnepségén Iain Lindsay brit nagykövet örömét fejezte ki, látva a magyar résztvevők nagy létszámát. Mint fogalmazott: „az oktatási együttműködés rendkívül fontos része az országaink közötti katonai kapcsolatoknak.” Hozzátette, hogy az Egyesült Királyság fontos NATO-beli szövetségesként tekint Magyarországra, éppen ezért külön öröm számára, hogy a brit oktatók és a magyar hallgatók között folyamatos a tapasztalatcsere. 

Fotó: Dévényi Veronika

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok