loader
Árvízvédelmi ellenőrzés

Árvízvédelmi ellenőrzés

Árvízvédelmi szemlét tartanak évente kétszer, tavasszal és ősszel, az árvízi védekezésért felelős szervezetek a Szentendrei Rendészet koordinálásával. Ilyenkor a szakemberek megvizsgálják a zsilipeket, a zsilipeken lévő szivattyúkat és az árvízvédelmi gátat.

A szakemberek hétfőn megtartották az ellenőrzést. A vizsgálatot a raktárban kezdték, ahol az árvízvédelmi mobilfal elemeket és a védekezéshez szükséges felszereléseket tárolják.

Megvizsgálták, hogy keletkezett-e olyan kár a védelmi rendszerekben, amely árvíz esetén problémát okozna.  Tavasszal a fagy, jégzajlás miatti károkat mérik fel és javítják, ahol szükséges, illetve vizsgálják, hogy tiszták és átjárhatóak-e zsilipek, működőképesek- e. Ősszel szintén a mederzárak megfelelőségét nézik.

Ellenőrzéskor az árvízi védekezésért felelős szervezetek a helyszínen közösen tekintik át a védelmi rendszer állapotát. Vizsgálatnál a Szentendrei Rendészet szakemberei mellett jelen volt a Városi Szolgáltató Zrt., Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság, a Katasztrófavédelem részéről a Vízügyi Hatóság, a Hivatásos Tűzoltóság, illetve a védekezés feladataiért felelős szentendrei önkormányzat képviseletében Jámbor Ferenc, a Szentendrei Rendészeti Igazgatóság vezetője.

 

Forrás: szentendre.hu

Kép forrása: climenews.com

Címkék

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok