loader
Ittas volt a balesetet okozó sofőr

Ittas volt a balesetet okozó sofőr

A nyomozás adatai szerint a 49 éves férfi 2017. augusztus 19-én 19 óra 40 perckor Pomázon, a 1111-es számú út 45 kilométerszelvényben közlekedett személygépkocsijával Dobogókő felől Budapest irányába.

Haladása során Pomázon, az Árpád Fejedelem utca és a Szilágyi Erzsébet utca kereszteződésében nem biztosított elsőbbséget a Budapest irányból Dobogókő irányába egyenesen továbbhaladni szándékozó motorkerékpárosnak, amelynek következtében összeütköztek. A baleset következtében a motorkerékpáros nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. A Skoda sofőrje a baleset után elhagyta a helyszínt, azonban a rendőrök azonosították és súlyos testi sértést okozó ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntett és segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúsítottként kihallgatták. Az ügyben beszerzett orvosszakértői vélemény alapján a 49 éves férfi a baleset idején ittas állapotban vett részt a közúti közlekedésben.

A szentendrei rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek.

Forrás: police.hu

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok