loader
Kullancs ellen megy két magyar

Kullancs ellen megy két magyar

Gondot okoz az is, hogy a játszóterek környékén is elszaporodnak a kullancsok, ennek oka elsősorban az, hogy nem lehet őket irtani. Fontos, hogy időben észrevegyük a kullancsot, oltsuk be magunkat agyvelőgyulladás ellen és ellenőrizzük testünket akár naponta.

Legalább 10 éve kísérletezték ki a hatásos, semmiféle vegyszert nem tartalmazó és így környezeti kárt sem okozó kullancsirtó szert hozott létre két magyar kutató: Dr. Bratek Zoltán és Dr. Bózsik Béla Pál. Már csak gyártóra várnak, hogy minél előbb forgalomba kerüljön a kullancs elleni szer, amellyel egész erdőket, üdülőhelyeket lehet majd mentesíteni a veszélyes parazitáktól.
Először laboratóriumban vizsgáltak különféle patogén gombákat, hogy azok milyen hatással vannak a rovarokra, majd izolálták azokat a gombákat, amelyek a kullancsokat pusztítják el. Legnagyobb meglepetésükre ezek egy-két hét alatt végeztek a parazitákkal.

 – Még nem lehet tudni, hogy pontosan milyen, és hány fajta kullancs található Magyarországon, mert a zoológiai kutatások még hiányosak, bár jelenleg is folynak – mondja Dr. Bratek Zoltán a kutató, aki szerint ha megfelelő gyártót találnak, akkor a szert parkokban, turista útvonalakon, táborokban, és nyaralóhelyeken is lehet majd alkalmazni, hiszen nem lesz káros hatással a környezetre, csak a kullancsokra.

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok