loader
A Szentendre VSE Maglódra látogat

A Szentendre VSE Maglódra látogat

A Szentendrei VSE felnőtt labdarúgó csapata szombaton Maglódon folytatja szereplését a Pest Megyei Bajnokság első osztályában. Dombai Zsolt együttese 8 mérkőzést követően 2 győzelemmel, 2 döntetlennel és 4 vereséggel a 13. helyen áll a tabellán. A házigazda maglódiak jelenleg 11 ponttal a 8. helyet foglalják el a bajnokságban. 

További sporthíreink:

  • Csütörtöki mérkőzését is elveszítette a Rába ETO FC Győr az UEFA Futsal Cup főtábláján, csoportjának második fordulójában. A magyar együttes szerdán az FC Barcelonától 7-0-ra, míg ezúttal az olasz Luparensétől 5-0-ra kapott ki. A csoportból az első három helyezett jut az elitkörbe, így a győriek még továbbléphetnek, amennyiben szombaton legyőzik a cseh Chrudim együttesét.
  • Négy Nemzet Tornája néven nemzetközi válogatott ökölvívótornát rendez a hétvégén a magyar szövetség Budapesten, ahol a román, a horvát és a szlovák válogatott vendégeskedik majd.A hétvégi viadal a magyar ökölvívók szempontjából nem csupán a későbbi nemzetközi megméretésekre jelent majd felkészülést, hanem a decemberi országos bajnokságra is.A mérkőzések szombaton és vasárnap is 16 órakor kezdődnek az újpesti Halassy Olivér Sportcsarnokban.
  • Rekordszámú, 30 400 előnevezés érkezett a szombaton és vasárnap sorra kerülő Budapest Maratonra.  A helyszínen is lehet majd jelentkezni a hétvégi versenyre, melyre 81 országból több mint ötezer külföldi futó jelezte részvételi szándékát. Szombaton a rövidebb távok versenyeire kerül sor a Városligetben. Lesz váltó, családi futás és öt kilométeres minimaraton is. A Budapest Maraton vasárnap 9.30 órakor rajtol a Hősök teréről.
  • A magyar férfi röplabda-válogatott Ukrajna, Macedónia és Svájc ellen lép pályára a 2019-es Európa-bajnokság selejtezőjében. Az európai szövetség (CEV) honlapja alapján a magyar férfiválogatott 2018 augusztusa és 2019 januárja között vívhatja ki az Eb-részvételt, míg a női csapat társrendezőként biztosan ott lesz a két év múlva esedékes kontinensviadalon.A férfi Európa-bajnokságot Franciaországban, Szlovéniában, Belgiumban és Hollandiában, míg a női Eb-t Magyarország mellett Lengyelországban, Csehországban és Törökországban bonyolítják le.
(Forrás: MTI)

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok