loader
A Váci Tankerületi Központ tájékoztató levele tanulóknak

A Váci Tankerületi Központ tájékoztató levele tanulóknak

A Váci Tankerületi Központ tájékoztató levelét a tanulóknak az alábbiakban változtatás nélkül közöljük:

Kedves Tanuló!

2020.március 13-án Magyarországon egy olyan döntés született, amely a diákok számára – első hallásra – a felszabadulást, a szórakozást, a vakációt, a szabadidő gondtalan és korlátok nélküli eltöltését jelentheti.

Szeretném azonban kérni, hogy az eddigi tanulmányaid és a hozzád érkező információk alapján ismételten gondold át ezt a döntést és keresd a választ annak okára. Ez egy olyan találós kérdés, logikai feladat, amelyre nincs rossz válasz, de amely elindíthat abban, hogy sok mindent újra gondolj és megérts.

Évről évre eljön az az időszak, amikor az osztályod nagyobb része megbetegszik, a családodban vagy a közvetlen környezetedben is rövid idő alatt, egyszerre vagy egymást követve több a megbetegedés – ilyenkor mondjuk, hogy járvány van.

Egy - egy ilyen időszakban gondosabban ügyelsz a kézmosásra, a megfelelő ruházkodásra és a közösségi szerepvállalásodra. Nem mész iskolába, iskolai vagy egyéb rendezvényekre, nem találkozol a barátaiddal, a fertőzésveszély miatt kerülöd a személyes találkozásokat és igyekszel a lehető leggyorsabban pótolni a tanulnivalót, házifeladatokat, otthon készülsz az elmaradt témazárók és egyéb dolgozatok pótlására. Tanáraid küldik, osztálytársaid hozzák a tanulnivalót, kérdés nélkül megoldod a kijelölt feladatokat, megtanulod a verseket, megírod a fogalmazásokat stb.
Ezek az időszakok rövid ideig tartanak, meggyógyulsz, gyorsan újra megtelik az osztályod és folytatod a korábbi életed, felveszed a ritmust és követed a közösségi szabályokat, előírásokat.

Bizonyára tudod, hogy az iskolák bezárására járványhelyzet miatt került sor. A szokásos járványoktól eltérően erre most azért volt szükség, mert gyorsabban és nagyobb számban tud ez az újfajta vírus megbetegíteni embereket. Orvosok szerint a vírus terjedése azzal csökkenthető, ha a nagy közösségi találkozásokat mellőzzük, így a vírus terjedésének megakadályozása érdekében - több intézkedés mellett – úgy döntöttek, hogy egy időre bezárják az iskolákat.

Az iskolák bezárása azonban nem jelenti azt, hogy megkezdheted a tavaszi vagy nyári szünetedet, hisz annak még nem jött el az ideje. Tovább fog folyni a tanítás, a tanulás, az ismereteid bővítése – de ez más keretek között, mint eddig.

Ez a „más keret” most mindannyiunk számára új. Ennek a keretnek a kidolgozásán, hatékony működésén dolgozunk most sokan, amelyhez kérem a Te segítséged és támogatásod is.

Kérlek, hogy a kezdeti öröm mellett kezdd el végiggondolni, hogy Neked mi a feladatot, mi a kötelességed és miért tudsz felelősséget vállalni.

 

  1. Először is gondold végig, hogy az iskolák bezárásának a célja a vírus terjedésének megakadályozása, így kérlek segítsd azzal a környezeted, hogy csak telefonon vagy emailen tartod a barátaiddal a kapcsolatot, a személyes találkozásokat kerülöd. Megértem, hogy talán ez lesz a legnehezebb, de tudnod kell, hogy a személyes találkozók elkerülésével nagymértékben csökkenthető a betegség kialakulása.

  2. Tekints az otthon töltött idődre úgy, mint amikor betegség miatt szakadsz ki az iskolából, és készítsd el a tanáraid által kijelölt feladatokat és gyakorlatokat!

  3. Tekinthetsz most erre az időszakra úgy is, hogy a lemaradásaidat pótolhatod, a nem megfelelően elsajátított tananyagokat most elmélyítheted.

  4. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok ötleted van arra, hogy személyes találkozás nélkül, hogyan juthatna el hozzád a tananyag és milyen közösségi – személyes találkozás nélküli - formák léteznek a kapcsolattartásra, tananyagfeldolgozásra. Szívesen fogadjuk javaslatod, ötleted erre vonatkozóan.

  5. A digitális vagy e-oktatás biztosan nem jelenti majd a tanáraid mindennapos videós bejelentkezéseit. A tananyag feldolgozása és elsajátítása - a tanárod személyes jelenléte hiányában - sok önálló munkán fog alapulni. Több projektmunkára, kutatómunkára és önálló feladatvégzésre számíthatsz, mint eddig, de biztos vagyok benne, hogy az így szerzett ismeret is maximálisan beépülhet majd a tudásodba. Tanáraid kontrolljára, segítségére a továbbiakban is számíthatsz, mert a személyes jelenlétük nélkül is megadnak majd neked mindent a megfelelő tanuláshoz.

  6. Feladataid teljesítéséhez figyeld folyamatosan tanáraid üzenetét, az órarended változásait. Jelezd nyugodtan tanáraid felé, ha valamit nem értesz, vagy nem tudsz megoldani. Kérlek, hogy az iskolád által meghatározott formában (email, facebook, egyéb üzenetek…stb..) kommunikálj!     

  7. Az elvégzett és megoldott feladataid alkalmasak lesznek az osztályozásra, így kérlek, hogy nagy gonddal készítsd el azokat.

  8. Fokozott figyelemmel tartsd be a kézmosásra, tüsszentésre vonatkozó előírásokat és figyelmeztess erre másokat is!

  9. Végezetül azt is szeretném jelezni neked, hogy az otthon töltött idő egyúttal lehetőséget ad számodra a több pihenésre, így használd ki ezt: pihenj és töltődj.

Köszönöm, ha végig gondolod a fent leírtakat és együttműködéseddel segíted iskoládat, szüleidet és valamennyiünk munkáját. Mi is minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy segítsünk Téged a tanulásban, ismereteid bővítésében.

Ha javaslatod, észrevételed van, várjuk a vac@kk.gov.hu email címre vagy az osztályfőnököd, iskolád email címére.

Jó tanulást, sikeres tanévet kívánok Neked.

Vác, 2020. március 15.
Verebélyi Gábor Ákos
tankerületi központ igazgató

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok