loader
Molnár Gréta Anyák napi klipje, budakalászi szereplőkkel!

Molnár Gréta Anyák napi klipje, budakalászi szereplőkkel!

Molnár Gréta legújabb dala, nem véletlenül látott napvilágot Anyák Napján. Egy csodáról szól: az anyaság érzésének minden szépségét egy dalba sűrítette, amellyel könnyen azonosulhat minden szülő. Gréta korábbi dalai is hasonlóan érzelemdúsak voltak, a mostani Gyermek című számmal azonban egy olyan mű született, amely célzottan egyetlen személynek szól, fiának, Dávidnak.

„Korábban is igyekeztem a hála érzetét megfogalmazni és dalba önteni, ám most úgy éreztem, szeretnék egy olyan számot, amely az anyaságról, az anyává válásról szól, és arról a csodáról, amit minden édesanya megél akkor, amikor egy gyermek érkezik hozzá. Ám mindezeken túl azt is szerettem volna elmondani, hogy az anya-gyermek kapcsolat egy kétirányú kapcsolat, hiszen én is rengeteg szeretet kapok a fiamtól, és mindezeken túl, rengeteget tanulok tőle.”   

A csodálatos dalhoz egy álomszép klip is készült, amelyben a szülő-gyermek kapcsolat minden szépsége megmutatkozik, és érezhetővé válik, milyen erős, szeretetteljes kötelékről van szó. A dalban Nádor Dávid énekes, dobos (aki egyben Gréta ének tanára is) vokálozik.

„Régóta fontolgattam, hogy ehhez a dalhoz egy klipet is szeretnék, és vártam addig, amíg a legjobb csapat össze nem állt. Szerencsére találtam egy fantasztikus helyszínt, ahol Jimy J. Hollywooddal és csapatával dolgozhattam együtt, nekik köszönhetem a profi hozzáállást és a lenyűgöző végeredményt.”

A Gyermek magyar és angol nyelvű videoklipje 2018. május 6-án látott napvilágot, ma már a legtöbb elosztón megtalálható.

Az énekesnő, dalszerző Molnár Gréta több szállal kötődik Budakalászhoz. A TV Budakalászon látható klip, az anya és a gyermek közötti szeretetről szól. Jövőhéten televíziónk vendége lesz az énekesnő, aki dal, a klip születésének hátteréről is mesél. 

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok