loader
Fotókiállítás

Fotókiállítás

Hamvas Béla halálának 50. évfordulója alkalmából nyílt fotókiállítás a Kossuth-díjas író nevét viselő Pest Megyei Könyvtárban.

Hamvas Béla 1968-ban halt meg, feleségével együtt Szentendrén, a Sztarovoda úti köztemetőben helyezték végső nyugalomra. Az író hosszú éveken át élt a Dunakanyarban, főleg abban az időszakban, amikor Lukács György marxista filozófus vezetésével politikailag károsnak minősítették alkotói tevékenységét, és elnémították, valamint B-listázták. Ekkor ugyanis földműves igazolványt váltott ki, és sógora Kőhegyen lévő kertjét jelölte meg munkahelyéül. Később Czóbel Béla, avantgard festő sietett művésztársa segítségére: miközben Párizsban tartózkodott, felajánlotta Hamvasnak, hogy költözzön be a Leányfalusi úton álló villájába. Hamvas Béla rajongott a természetért: az írás mellett évekig földművelésből tartotta fenn magát.

Élete végét is Szentendrén töltötte: de ekkor már a saját gyümölcsösét gondozta kora tavasztól késő őszig. Tőle származik „Az ember Isten kertjében él” gondolat is, amelyet a halálának 50. évfordulója alkalmából tavaly kiírt fotópályázat választott mottójául. A pályázatra több száz mű érkezett, amelyből a zsűri által legjobbnak ítélt 40-50 fotót már tavaly megnézhették az érdeklődők a Városházán.

Mivel akkor a képek csak rövid ideig voltak láthatóak, a Könyvtár vezetősége úgy döntött, ismét a közönség elé tárja őket. Az alkotásokat az intézmény aulájában szeptember 5-től október 13-ig lehet megtekinteni.

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok