loader
Vadveszély, rókák után vaddisznót is láttak.

Vadveszély, rókák után vaddisznót is láttak.

Vaddisznóról készítettek felvételeket Szentendre belterületén. A vadállat pénteken éjszaka a HÉV végállomáshoz közeli Kőzúzó utcában legelt békésen egy diófa alatt.

Azt, hogy az erdei állatok bemerészkednek a lakóterületekre, már évek óta tapasztalják a helyiek. A szakemberek szerint ez összefügg azzal, hogy a lakosság a zöldhulladékot és a háztartási szemetet is úgy helyezi el, hogy szinte odacsalogatja az élelmet kereső vadállatokat. A mostani eset azért különösen veszélyes, mert az állat sertéspestist terjeszthet. A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal nemrég ugyanis több közeli települést, a többi között Dömöst és Pilismarótot is afrikai sertéspestissel fertőzöttnek nyilvánította. Az indoklás szerint a Pilisi Parkerdő Zrt. területén már felbukkant a betegség. A sertéspestis tavaly óta van jelen Kelet-Magyarországon, azóta körülbelül 2000 vaddisznó pusztult el a kór miatt.

A betegség emberre nem veszélyes, de házi sertések elkaphatják. A város belterületén a vadak elejtéséről egyébként nem a vadászati feladatokat ellátó Pilisi Parkerdő Zrt-nek, hanem a rendőrségnek kell döntenie.

Múlt héten Szentendrén rókatámadás miatt riasztották a polgárőröket, a Bükkös-patak partján pedig hódot is láttak.

Címkék

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok