loader
Tilos kerékpározni és gyalogolni az EuroVelo 6 átépítése miatt a Duna sétányon

Tilos kerékpározni és gyalogolni az EuroVelo 6 átépítése miatt a Duna sétányon

Jelenleg is folynak a már meglévő EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút fejlesztési munkálatai Szentendrénél és Budakalásznál. A tervek szerint a kivitelező HE-DO Kft. augusztus végére készül el az 5,61 kilométer hosszú kerékpáros útvonal újjáépítésével.

A munkálatok alatt az építési terület (a térképen piros szín jelzi) teljes egészén tilos a kerékpáros és a gyalogos közlekedés a Duna sétányon. A felújítás idején a kialakított ideiglenes EuroVelo 6 útvonalon (a térképen zöld szín jelzi) lehet közlekedni Budapest és Szentendre között. A haladást útbaigazító táblák segítik.

A NIF Zrt. által kiírt közbeszerzési eljáráson nyertes kivitelező HE-DO Kft. jelen pillanatban a kerékpárút szentendrei szakaszának teljes területén dolgozik a Dera-pataktól a Lupa mögötti gátig. Itt egy 36 méter szabad nyílású kerékpáros híd megépítése mellett egy teljesen új nyomvonal épül. A területen korábban egyáltalán nem volt jellemző a civil forgalom, ám a lezárások ellenére sajnos egyre több kerékpáros és gyalogos jelenik meg a munkaterületen, hátráltatva az ott dolgozó szakembereket. Budakalásznál az ártéri erdőben zajlanak a vízépítési és alépítményi munkálatok. A kivitelező hamarosan a Gát utca elejéhez ér, ahol a Barát-pataktól a Duna sétány kezdetéig, illetve a Duna sétányon folytatja a kerékpárút újjáépítését. Az EuroVelo 6 kerékpárút kapcsolatát az M0-s autópályával a Gát utcán keresztül biztosítják, ahol 176 méter hosszan vegyesforgalmú burkolt utat építenek és új közvilágítást alakítanak ki. A kerékpáros útvonal a Barát-patak fölött meglévő hídhoz csatlakozik, így éri majd el Budapest közigazgatási határát.

A NIF Zrt. és a HE-DO Kft. a zavartalan munkavégzés és a kerékpárút mihamarabbi elkészülése miatt arra kér minden kerékpárost és gyalogost, hogy a munkálatok ideje alatt kerülje el a lezárt területeket és használják az erre az időszakra kijelölt, ideiglenes EuroVelo 6 útvonalat.

Forrás: he-do.hu

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok