loader
Tájékoztatás -  A Budakalászt északról elkerülő út tervezéséről

Tájékoztatás - A Budakalászt északról elkerülő út tervezéséről

1985 óta szerepel a közlekedésfejlesztési tervekben az az út, ami csökkentheti a Budakalászon átmenő forgalmat. Kevesebb teher hárulna az elkerülő megvalósulásával a Pomázi út, a Budai út, a Szentendrei út, vagy a József Attila utcára. Az út előkészítése jelenleg az engedélyezési, tervezési szakaszban van. - írta a városi weboldal.

A következő sorokban a város főépítészét, Kassai-Szoó Dominikát idézzük: "Városunk rendszeresen egyeztet a terveket illetően többek között a Nemzeti Infrastruktúrakezelő Zrt.-vel. A fejlesztő társaság képviselőivel az új év elején közös tájékoztatót szervezünk a városlakók részére, ahol a felmerülő lakossági kérdéseket is megválaszoljuk. Szeretettel várunk majd minden érdeklődőt – a részletekkel hamarosan jelentkezünk. Az egyeztetések során sikerült elérni, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium elrendelje az út áttervezését a budakalásziak védelme érdekében. Szentistvántelep mellett az elkerülő út mentén zajvédő fal épül és erdősávot (véderdőt) telepítenek a 2011 Egyesület választási programjában foglaltakkal összhangban.

Az elkerülő út a pilisi régióból a főváros felé tartóknak jelenthet majd alternatívát, mivel a Pomáz felől érkezőket Budakalász kihagyásával tereli a 11-es főútra. A kétszer egy sávos út 2500 méter hosszú lesz, egy körforgalommal és két különszintű csomóponttal épül meg. Átvezetés létesül a 11-es főút felett, valamint a 1111-es út és a HÉV-vonal felett, így a forgalmat megakasztó sorompós megoldás megszűnik. Az elkerülő végén egy különszintű csomópont jön létre a 11-es főúton. A tervekben kerékpárút kialakítása is szerepel, a részleteket jelenleg egyeztetjük az érintettekkel.

Kassai-Szoó Dominika
főépítész"

Forrás: www.budakalasz.hu

Kép forrása: internet

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok