loader
Szülői értekezlet a városi uszodában

Szülői értekezlet a városi uszodában

 Megtartotta meghirdetett szülői értekezletét tegnap  a V8 Uszoda és Szabadidőközpontot képviselve Drégely Miklós az intézmény vezetője. Ahogy arról híradónk már korábban beszámolt, több panasz érkezett egy nyilvános Facebook csoporton belül, miszerint meghaladja az egészségügyi határértéket az uszoda klór tartalma. A szabadidőközpont igazgatója ezt cáfolta. Drégely Miklós hangsúlyozta, minden felmerülő problémával kapcsolatban nyitottak a párbeszédre a megfelelő együttműködés célja érdekében.

 A Vizes Nyolcas tavaly is kifejezte nyitottságát az uszoda látogatóival szemben, mikor szülői értekezletre hívta a látogatókat. A személyzet sajnálatára, akkor egyetlen egy, helyi idős hölgy jelent meg. A kialakult botrány miatt, ez alkalommal arra számítottak, hogy a megszokotthoz képest, jóval többen jelennek meg.

 Többekben felmerült a kérdés, mit várhatnak a meghirdetett szülői értekezlettől. Voltak, akik egyfajta fórumot, mások általános tájékoztatót, de legtöbben interaktivitást vártak az eseménytől.

 Drégely Miklósnak a legfontosabb az lenne, hogy  felmerülő probléma esetén bátran keressék fel panaszaikkal a uszoda dolgozóit, az edzőket és őt, mint az uszoda igazgatóját.

 A múlt héten kialakult botrány miatt több szülő örömmel fogadta a párbeszéd lehetőségét.

 A szülők elmondták, hogy szeretik az uszoda légkörét és a gyerekek is szívesen járnak úszni illetve edzeni, de nagyon remélik, hogy a felmerülő problémák mihamarabb rendeződnek a városi uszodában.

 (kép forrása: internet)

 

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok

a