loader
Pest megye felkészült a veszettség elleni védekezésre

Pest megye felkészült a veszettség elleni védekezésre

Három év után ismét felütötte a fejét a veszettség Magyarországon vörös rókákban: szeptember közepe óta már 18 állatnál igazolták a fertőzést. A Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok megyei esetek után 2013. november 7-én a Pest megyei Kőröstetétlen közigazgatási területén lévő tanya közelébe tévedő róka hullájából is kimutatták a veszettség vírusát.

 

Magyarországon 2010. óta nem, azonban 2013 szeptemberében és októberében elvégzett laboratóriumi vizsgálatok során először Bács-Kiskun, majd Jász-Nagykun-Szolnok megye területéről mutattak ki veszettséget vörös rókában.

2013. november 7-én a Pest megyei Kőröstetétlen közigazgatási területén lévő tanyára merészkedett és ott kutyával összemarakodó róka teteméből is kimutatták a veszettség vírusát. A szükséges helyi járványügyi intézkedések: a rókával érintkező oltatlan eb leölése, a tanyán található másik három oltott kutya, két macska és egy ló 90 napos megfigyelésének elrendelése, a veszettség humán-egészségügyi vonatkozásáról az érintettek értesítése megtörtént. Kőröstetétlen község közigazgatási területén ebzárlat érvényes. Elrendelésre került továbbá a községben az oltatlan kutyák és macskák veszettség elleni azonnali védőoltása is.

 

Felhívjuk az állampolgárok figyelmét a veszettséggel kapcsolatban az alábbiakra:

-          A természetellenesen viselkedő (barátságos, vagy támadó magatartást mutató) vadon élő emlősállattal (róka, aranysakál, kóbor eb) ne érintkezzen!

-          Ha jármű által elgázolt vagy ismeretlen ok miatt elhullott róka tetemet talál, ne érintse meg!

-          Mindkét fenti esetben értesítse az állategészségügyi hatóságot!

-          Ha veszettségre gyanús állattal érintkezett, sürgősen keresse fel háziorvosát.

-          Ha házi kedvence a megszokottól eltérően viselkedik, vagy harapás nyomait véli felfedezni rajta, haladéktalanul értesítse szolgáltató állatorvosát!

-          Ne feledkezzen meg az ebek évenkénti kötelező veszettség elleni oltásáról!

-          Tekintettel a veszettség esetekre, kijáró házimacskák esetében is javasoljuk a veszettség elleni oltás beadatását a főváros és Pest megye területén.

 

A veszettség, vírus okozta fertőző járványos betegség, amely az agyvelő gyulladását okozza.  Valamennyi emlősállat fogékony rá. A mai ismeretek szerint a klinikai tünetek megjelenése esetén a betegség minden esetben gyógyíthatatlan. Védekezés megelőző vakcinázással lehetséges. Az említett esetek miatt az idén október 5. és 20. között végrehajtott őszi kampány során a határsávi szórás kiegészült az első veszettség eset körüli 50 km-es körzetben történő gócvakcinázással. A gócoltás Pest megyében 2480 km2 nagyságú - a Monori, Ceglédi, Dabasi, Ráckevei Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatalok területét érinti.

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok