loader
Kihirdették a Szentendre Kultúrpart ötletpályázat eredményeit

Kihirdették a Szentendre Kultúrpart ötletpályázat eredményeit

A szentendrei Duna-korzón álló művelődési ház régi épületét és környezetét újraálmodó ötletpályázaton a bírálóbizottság három díjat és négy elismerést adott át.

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Építőművészeti Tagozata által szeptemberben meghirdetett Szentendre - Kultúrpart 2019 nyílt építészeti pályázatra 37 pályamű érkezett, eredményeit szerdán hirdették ki a szentendrei városházán.
A díjazásra 5 millió forint állt rendelkezésre, a bírálóbizottság egyenként 1 millió forint díjazásban részesítette a Bagi Borbála-Csík Zsolt páros alkotását, a Kiss Johanna Eperke, Varga Zs. Panna, Sághegyi Éva, Kalocsai Dorottya alkotta csapat munkáját, valamint a Balázs Anna, Kulcsár Emese, Perjési Lilla összeállítású csoport pályaművét. Elismerésben 4 pályázat részesült, amihez 500-500 ezer forintos díjazás társult.

Turi Attila Ybl-díjas építész, az MMA Építőművészeti Tagozatának vezetője felidézte, hogy a 40 év alatti építészek számára kiírt ötletpályázatokkal részben az a céljuk, hogy megmozgassák a fiatal generációt, amely itt szabadjára engedheti a fantáziáját, illetve az elnyert összegekkel segíteni is tudják őket, de impulzusokat is szeretnének adni a településeknek, hiszen az ötletpályázatokban megjelenő "végiggondolt gondolatok" alkalmasak lehetnek kiindulópontnak egy városvezetés számára.
A szentendrei pályázatra beérkezett terveket a jó minőség jellemezte. "Az értékeléskor a zsűri elsősorban a helyénvalóságot nézte: nem a mérnöki méreteket, hanem a gesztust magát, a viselkedést, a köszöntőt próbálta értékelni" - mondta.

Egy városnak őriznie kell az épített környezetét, de élnie kell a változó környezet lehetőségeivel is - fogalmazott köszöntőjében Fülöp Zsolt polgármester. Emlékeztetett: amikor sok évvel ezelőtt Szentendre a mobilgát mellett döntött, az a város újragondolását is jelentette, mert a Duna-part kinyílt a folyó felé. "Ha merünk továbblépni, és merjük hasznosítani a pályázatokban megjelenő ötleteket, akkor új minőség jöhet létre Szentendre és a Duna kapcsolatában" - mondta.
Az MMA 2019 szeptemberében kiírt felhívásához a tervezési szakmai programot és annak helyszínét Szentendre jelölte ki. Témája egy tartalmi, építészeti-tájépítészeti eszközökkel megfogalmazott javaslattétel Szentendre történeti belvárosában egy unikális kulturális és szabadidőcentrum létrehozására a Dunaparti Művelődési Ház és a Vajda Stúdió épületegyüttesének bevonásával és rehabilitációjával, a belső udvar újraálmodásával és a Duna-korzó sétányrendszerébe integrálásával, egészen a Duna vízfelületéig kitágítva és megkomponálva a térsort. Olyan vizuális, építészeti, tájépítészeti üzeneteket vártak, melyek a terület kiterjesztésével, a helyhez illő mértékben, ahhoz kapcsolódva közvetítik a várost átszövő, lépten-nyomon jelenlévő élő kultúrát - olvasható a pályázatban.
A grafikai munkák és a belőlük készült makettek január 29-ig láthatók a szentendrei városháza épületében.

Forrás: mti.hu

 

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok