loader
Forgalomkorlátozás a János utcai hídon

Forgalomkorlátozás a János utcai hídon

Évek óta kérik a János utcai hídon közlekedők a híd felújítását, ugyanis a megnövekedett forgalom hatására az állapota megromlott. Fülöp Zsolt polgármester elkészíttette a híd statikai vizsgálatát, mely szerint szükség van a rekonstrukcióra. November 27-től tehergépkocsik nem hajthatnak át a hídon.

Az átkelő műszaki állapotát októberben mérte fel egy mérnökiroda. A vizsgálat során helyszíni szemlézést, geodéziai felmérést, fényképes állapotdokumentálást, statikai méréseket végeztek, és az acél főtartó teherbírását ellenőrizték.

A szakvélemény szerint, először a patakmederprofilt kell módosítani, ugyanis a megváltozott mederhelyzet miatt az egyik hídláb alapozása alámosódott. A híd egyéb részeinek felújításával egyidőben a vékony pályalemez mielőbbi megerősítése is szükséges. Ilyen jellegű munkákat nem ajánlott télen elvégezni, így a felújítás megkezdéséig csökkenteni kell a híd forgalmi terhelését a balesetek elkerülése érdekében.

A mérések után megállapították, hogy a híd teljes körű felújítása elengedhetetlen. A híd kialakítása miatt, annak kétsávossá alakítása nem lehetséges, de a szakértők véleménye szerint, a híd külső oldalára felszerelt járdával a gyalogos átkelést is biztosítani lehetne.

2020. november 27-től várhatóan 2021 végéig (a felújítás befejezéséig) „Tehergépkocsival behajtani tilos” tábla jelzi majd, hogy az útra tehergépkocsival – kivéve a legfeljebb 3500 kilogramm megengedett legnagyobb össztömegű, zárt kocsiszekrényű tehergépkocsit –, valamint vontatóval, mezőgazdasági vontatóval és lassú járművel behajtani tilos – olvasható a város honlapján.

A János utcai az egyetlen közúti híd a Bükkös-patakon a belvároson kívül, belterületen. Lezárása kellemetlen lesz az arra közlekedőknek, ezért a városvezetés a lakók türelmét kéri.

 

 

forrás: szentendre.hu

 

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok