loader
Fogyatékkal élők ellátása a veszélyhelyzet idején

Fogyatékkal élők ellátása a veszélyhelyzet idején

A kormány a veszélyhelyzet idején az önkormányzatok feladatkörébe utalta a 70 év felettiek, a hatósági házi karanténba illetve a járványügyi zárlat alatt állók ellátása mellett a fogyatékkal élők ellátását is. Ennek értelmében Szentendre Város Önkormányzata azt kéri, hogy a fogyatékkal élő szentendrei polgárok mielőbb jelentkezzenek be a Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal Ügyfélszolgálatán, ahol a meleg ebéd biztosításában, a gyógyszerek kiváltásában, illetve a bevásárlásban kérhetnek segítséget. 

A Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki a 40/2020. (III.11.) Korm. rendelettel.

A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (2) bekezdése alapján veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének, a fővárosi, megyei közgyűlésnek feladat- és hatáskörét a polgármester, illetve a főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke gyakorolja.

Fentiekre tekintettel Szentendre Város Önkormányzata azt kéri, hogy a fogyatékkal élő szentendrei polgárok mielőbb jelentkezzenek be a Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal Ügyfélszolgálatán (továbbiakban: Ügyfélszolgálat) a +3626300407-es telefonszámon, ahol az alábbi ügyekben kérhetnek segítséget:

- meleg ebéd biztosítása (az ebéd térítésköteles, a kiszállítása ingyenes)

- gyógyszerek kiváltásának intézése (a szolgáltatás ingyenes, a gyógyszer árát előzetesen kell megfizetni)

- bevásárlás igénylése (a beszerezni kívánt áruk vételárát előzetesen biztosítani kell, a szolgáltatás azonban ingyenes)

Kérnek továbbá mindenkit, akinek látókörében fogyatékkal élő, támogatásra szoruló embertársa él, jelezze azt az Ügyfélszolgálatnál, hogy még Húsvét előtt elérhessen a rászorulókhoz a segítség.

forrás: szentendre.hu

kép: pixabay.com

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok