loader
Budakalász zászlaja is ott volt a Hősök terén

Budakalász zászlaja is ott volt a Hősök terén

Budakalász város zászlaja alatt vettek részt a budakalászi katolikus közösségek tagjai, valamint a testvérvárosi találkozóra érkezett adai és lövétei fiatalok, illetve kísérőik az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus ünnepi zárómiséjén. Az 52. Eucharisztikus Kongresszus számos ünnepélyes és meghitt programja mellett kétségtelenül a vasárnap délelőtti ünnepi zárómise volt a legemlékezetesebb, amelyet Ferenc pápa celebrált. A kezdés előtt a Hősök tere környékén és az Andrássy úton hatalmas sorok várakoztak a beléptetőkapuknál, de a Lövétéről érkezett Tódor Lóránd kántor úr és két papnövendék vendégünk vezetésével egyházi énekekkel tették emelkedetté a várakozás hosszú perceit, amihez a körülöttük álló hívők is örömmel csatlakoztak. A szentmise előtt testközelből is láthatták a pápát, amint a pápamobilon végigvonult az Andrássy úton üdvözölni a híveket. A szentmise helyszíne a Hősök tere volt, de a közel százezres tömeg az óriáskivetítőkön közelről követhette az eseményeket.

Számukra a pápa prédikációja mellett igazán lélekemelő élmény volt hallgatni a Magyar Állami Operaház Zenekara és annak a kétezer fős kórusnak a zenei szolgálatát, amely a Kárpát-medencei magyarság katolikus templomainak énekkaraiból állt össze az ünnepi záróeseményre. Az alkalom végén együtt áldoztak a budakalászi közösség résztvevő tagjai a Délvidékről és Erdélyből érkezett magyar testvérekkel, ami szintén megerősítette az egységet a testvérvárosi kapcsolatok között.  A pápai misét és a közös ebédet követően a Budai Várba látogatott el a lelkes csoport, ahol dr. Deák Ferenc jegyző úr volt az idegenvezetőjük.

 

Forrás: https://www.budakalasz.hu/

Címkék

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok