loader
Másfél éve halt meg az utasa, most javasoltak ellene vádemelést a rendőrök

Másfél éve halt meg az utasa, most javasoltak ellene vádemelést a rendőrök

Halálos közúti baleset okozása miatt javasoltak vádemelést a szentendrei rendőrök, egy 71 éves pomázi férfi ellen. Írja a rendőrség weboldalán. 

Még 2016-ban halt meg az utasa annak a 71 éves férfinak, aki ellen most javasoltak vádemelést a rendőrök. A nyomozás adatai szerint a 71 éves férfi 2016. november 6-án délelőtt, az általa vezetett személygépkocsival közlekedett az 1111-es számú úton Pomáz irányából Pilisszentkereszt irányába, amikor a 9. kilométerszelvényben letért az út vonalvezetéséről és az útmenti árokba sodródott. A balesetben a gépkocsi utasa, egy hölgy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. 

A pomázi férfit a szakértő bevonásával folytatott eljárás során gyanúsítottként hallgatták ki a szentendrei rendőrök, majd a vele szemben folytatott nyomozás befejezését követően, az ügy iratait vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészség részére.

 

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok